ILYEN MÉG NEM VOLT: VÍZ ALATTI SÖRÖZŐ

2018. SZEPTEMBER 15-16.

A háromszéki Dálnokon lévő mintegy ezer négyzetméteres, kilenc méter mély, élővilággal rendelkező – kimondottan búvárkodás, búvároktatás céljára létrehozott – mesterséges tóban most egy víz alatti söröző nyílt. (Dálnok ősi székely falu, innen indult el 1514-ben Dózsa György kereszteshadaival. Szerk. megjegyzése) Az ötletgazda Szabó Kolos búvároktató (a magyar búvárok által is jól ismert Szabó Jenő búvároktató fia) volt. Kolos Sepsiszentgyörgy főterén egy söröző előtt látott egy kilométerkövet amely a távolságot jelzi a csíkszentsimoni sörmanufakturáig. Úgy gondolta, hogy hogy víz alatt is lehetne egy hasonló söröző és kilométerkő. (Mára mindkettő megvalósult, a víz alá került kilométerkő látható a képen.)

Ötletével megkereste az eredeti kezdeményezések iránt fogékony Csíki Sör Manufaktúrát, akik fantáziát láttak az elképzelésben, s kiépítették a három méter mélységben lévő búvárkocsmát Van ott sörpult, sörcsap, sőt, a Tiltott Csiki Sörökkel felöltött hűtő is. A Dálnoki búvártóról, az ott végzett búvároktatásról, Szabó Jenő és Kolos búvároktatókról és a víz alatti sörözőről részletek itt olvashatók.


Forrás: maszol.ro