Az Elsüllyedt Múlt sorozatban eddig elsősorban egyes problémaköröket összefoglaló cikkeket (gályák, horgonyok) tettünk közzé. Ezt a sort a későbbiekben még folytatni szeretnénk, de időről időre be fogunk mutatni a víz alatti régészet szempontjából kulcsfontosságú leleteket, lelőhelyeket, valamint új külföldi és hazai felfedezéseket is. Jelen írásunkkal a legfontosabb hajóleletek ismertetésének sorozatát nyitjuk meg.
Nem véletlenül esett választásunk elsőként erre a roncsra, hiszen ez az a hajó, amelyet Cousteau és csapata elsőként "feltárt", itt kísérleteztek ki több technikai megoldást, ez a hajó hívta fel a nagyközönség figyelmét a víz alatti régészet jelentőségére, és itt követték el azokat a szarvashibákat, melyekből sokat tanultunk. Végül, de nem utolsó sorban erről a kutatásról írta Szentiványi Jenő "A görög gálya titka" c. regényét, amely nagy hatással volt a kor közönségére.

Grand Conglué egy hegyfok Dél-Franciaországban, Marseille közelében. 1952-ben bejelentés érkezett a hatóságokhoz egy 32-45 m mélyen található ókori hajóról. F. Benoit professzor J.-Y. Cousteau csapatával együttműködve 1952 és 1957 között kutatást végzett a lelőhelyen. A csapatnak meg kellett oldania a lelőhelyet borító üledék eltávolítását és a leletek kiemelését is. Ezért feltalálták az air-lift nevű üledékelszívó rendszert. Ennek lényege, hogy egy Y alakú csőbe az egyik száron keresztül nagy nyomású levegőt préselnek be, amely a cső egyik szárán hevesen a felszín felé áramlik, vákuumot keltve a cső harmadik ágában. Ezt a vákuumot használják ki az üledék elszivattyúzására. A tengeri feltárásokon ma is ez a legelterjedtebb feltárási eszköz.
A problémákat az okozta, hogy Benoit professzor nem merült le a lelőhelyre, illetve más régész sem kontrollálta, illetve irányította közvetlenül a víz alatti feltárást. Így a búvárok minden jóindulatuk és lelkesedésük ellenére sem tudtak a régészettudomány számára megfelelő dokumentációt készíteni. Szerencsére nem tárták fel teljesen a lelőhelyet, így a naplóbejegyzések, fotók és a későbbi kontroll merülések alapján évtizedekkel később egy szakképzett búvárrégész, L. Long tisztázni tudta a homályos kérdéseket.

Az ellentmondást az jelentette, hogy olyan leletek kerültek a felszínre, elvileg egyetlen roncsról, amelyeket a tudomány állása szerint külön korszakba soroltak. Az eredeti interpretáció szerint a hajón két fedélzet volt. A felső részen peremükön, vagy fülükön SES bélyegzővel jelölt Dressel 1 típusú amforák és campaniai B és C asztali kerámia volt, míg az alsó raktérben graeco-itáliai amforákat és campaniai A edényeket találtak. Long bizonyította, hogy a két rakományt egy évszázad választja el egymástól és a kettőt elválasztó "fedélzet" nem más, mint a felső, tehát későbbi hajó palánkja. Ezt az is alátámasztja, hogy a deszkák alatt ólomlemez borítást találtak, ilyet csak a hajók külső falán használták a hajóférgek elleni védekezésül. A deszkák felső oldalán gerendákat találtak, márpedig a fedélzetet alulról szokás támasztani. A Grand Conglué-i hajók felfedezése óta számos olyan hajótemetőt találtak, ahol egymás közvetlen közelében, részben átfedésben több roncs is található.
A feltárás során elkövetett hibák mellett meg kell emlékeznünk a pozitív oldalról is. Ez a kutatás volt a víz alatti régészet generációk számára. A népszerűsítő cikkekből és filmekből a nagyközönséghez is eljutott a kutatás híre. A leletek fontos új adatokkal szolgáltak a régészettudománynak, ezért a régészek is felismerték a szakterület jelentőségét, és elsőrendű forrásértékét a kereskedelem kutatásában.
Mit is találtak tulajdonképpen Cousteau-ék? Értelemszerűen a két roncsot külön kell értékelni. A korábbi hajón néhány, fülén pecséttel ellátott rodoszi amforát is találtak. Mivel ezeken a pecséteken a készítés évében, az évnek a rodoszi naptár szerint nevet adó tisztviselő neve is szerepel, így nagy biztonsággal a Kr. e. 3. század utolsó évtizedeire keltezhetőek. A rakomány zömét a mintegy 400 db ún. graeco-itáliai amfora teszi ki. Ezeket Dél-Itáliában és Etruriában is gyártották. Az ún. campaniai A kerámia a Nápoly-öböl térségében készült feketemázas, gyakran pecsételt díszű edénytípusok összefoglaló neve.
A későbbi roncs egy nagyobb hajó maradványa. Mintegy 1500 Dressel 1 típusú római amforát szállított. Dressel egy 19. századi kutató volt, aki formai alapon (számokkal ellátott) csoportokba sorolta az amforákat, osztályozása részben ma is használatos. A Dressel 1 az egyik leggyakoribb típus. Szentiványi regényének legendás alakja Sestius. Valóban nagy számban kerültek elő olyan amforák, amelyek peremén a SES jelzés látható háromágú szigony, vagy horgony kíséretében. Ezekről a pecsétekről tudni kell, hogy az amfora gyártójára utalnak (és nem az azt szállító kereskedőre). A kereskedő személyére a zárópecsét feliratából (esetünkben C.TITI.C.F., valószínűleg Caius Titus, Caius fia), illetve az amfora nyakára és vállára karcolt, illetve festett feliratokból (ún. tituli picti) lehet következtetni (már, ha van ilyen). A Kr.e. 2. sz. végén, 1. sz. elején, amikorra ez a rakomány keltezhető, hatalmas birtokok alakultak ki, ahol a nagybirtokos műhelyeiben készítették a birtokon termelt bor szállításához szükséges edényeket. A Sestius családról tudjuk, hogy Cosa (ejtsd: kóza, Etruriában) latin jogú colonia (alapítva Kr.e. 273-ban, a Tirrén-tenger partján északra haladó hajózási út biztosítására) területén volt birtoka. A cosai ásatásokon számos SES pecsétes amforát találtak, többek között a kikötő pilléres mólójába beépítve. A campaniai B kerámiát (amely a fekete mázas kerámia egy későbbi változata) Etruriában gyártották. A Grand Conglué-i lelet hívta fel a figyelmet a "Sestius problematikára". A kutatások nyomán világossá vált, hogy a Sestius család birtokairól származó bort zömében a meghódítás előtt álló Galliába exportálták de jutott belőle a mai spanyol-francia határ közelében található Garonne folyó völgyébe is. A SES bélyegzős amforák elterjedési térképe fontos kereskedelmi utakat rajzol ki. A garonne-i út az Atlanti-óceánhoz és az ottani ón kereskedelemhez vezet, míg a másik út Massaliától a Rhône folyó völgyén keresztül vezet északra, az ottani gall központokhoz (pl. Bibracte, kelta oppidum a mai Burgundiában).

Dressel 1 amforák SAS pecséttel | Gaeco itáliai amfora | Rodoszi amfora

A későbbi hajóból fa maradványokat emeltek ki. Ezek a gerinc egy részét is magában foglalják. A hajótestet kettős csapolásos-faszögeléses palánkkal látták el és ólomlemezzel védték (az ókori hajóépítészetről a jövőben részletesebben is írni fogunk).
A Grand Conglué-i kutatás jelentőségét mégsem a fa maradványok, vagy a leletek adják, hanem az, hogy itt bizonyosodott be először, hogy a víz alatti régészet egy önálló szakterület, amely a kereskedelem és a hajózás témakörének elsőszámú forrása. Mindenki számára világos tanulság volt, hogy tudományos igényeknek megfelelő kutatáshoz nem elegendő a technológia és a lelkesedés. A tudományosan felkészült régészeknek le kell menniük a víz alá, és ott kell irányítaniuk a feltárást és a dokumentálást, illetve a fontosabb, kritikus feladatokat, megfigyeléseket nekik kell elvégezniük. Cousteau-ék kutatása 50 éve fejeződött be.