(Lapunk 2008. decemberi számában a búvármunkákról Vígh Jánossal – aki a Szökőár Búvár Alpinista és Építő Kft. ipari búvárvállalkozás vezetője, az Ipari Búvárok Országos Szövetség titkára és jártas a kedvtelési célú búvárkodásban is, mivel gyakorló búvároktató – megkezdett beszélgetésünk folytatása.)

BÚVÁRINFÓ: A legtöbb emberben, ha búvármunkáról hall, a gömbsisakos, tömlős, a fenéken bronzcipőben nehézkesen lépkedő nehézbúvár jut az eszébe. Hogyan változott a munkabúvárok felszerelése az elmúlt egy-két évtizedben?

Vígh János: Viccesen azt szoktam mondani, mikor egy új megrendelő felteszi a kérdést. Önök könnyű-, vagy nehézbúvárok? Uram, nézzen rám, 115 kiló vagyok! Hogyan lehetnék én könnyű búvár? De félre a tréfát! Természetesen nagyon sokat változott a felszerelések tárháza. A két régi megnevezés a „békaember” és a „nehézbúvár” már a múlté! Ma kedvtelési célú, vagy sportbúvárokról, és hivatásos ipari búvárokról beszélünk, akiknek a hivatalos szakmai, megnevezése Közlekedési és vízépítési búvár. Az ipari búvárok, mivel huzamosabb időt töltenek a víz alatt, szárazruhában dolgoznak. Többnyire fogyasztásigényű (légző automatával ellátott) keménysisakokat használunk, nekünk Kirby-Morgan sisakjaink vannak. A fő levegőellátása a felszínről jövő tömlőn keresztül történik. Természetesen a búvár hátán tartalék levegőkészletet hord, ami mindenkor alkalmas és elegendő a felszínre jutáshoz. A „fenéken nehézkesen járásról” azonban nem mindig tudunk lemondani, hiszen nagy sodrásban csak ez segít minket a helyünkön maradni. Abban az esetben, amikor nincs sodrás, lehetünk könnyűek is, mint a hópihe, a felszerelések ezt is lehetővé teszik. Előfordul, hogy ha a feladat úgy kívánja, a klasszikus sportbúvár felszereléshez hasonlót használunk, egy fontos különbséggel! Kommunikáció, tehát telefon-összeköttetés nélkül ipari búvár nem dolgozhat! A felszereléseinkben a búvárok a felszínnel és egymással, tökéletes minőségben, érthetően tudnak beszélni, és lehetőség van ennek rögzítésére is. Természetesen szükség van néha a régi, szabad átfolyású, ún. ellentüdős felszerelésre is, mivel a sűrű közegű iszapban – pl. szennyvíziszap – az automaták membránja nagy késéssel, vagy sehogy nem képes dolgozni, és ez megnehezíti, vagy ellehetetleníti a levegővételt a búvár számára.

Búvár - Kirby-Morgan sisakban

BI: A búvárfelszerelések fejlődése, a búvármunkák sokfélesége milyen modern munkaeszközök használatát teszi szükségessé napjainkban? Vannak igazán különleges eszközök?

V.J.: Igény van az ellenőrizhető víz alatti kivitelezésre, ezért ha a vízminőség lehetővé teszi, a műszaki ellenőr figyelemmel tudja követni kameránkon keresztül a munkát. Természetesen ennek a képe is rögzíthető, sőt a tó, vagy folyó közepéről vezeték nélkül továbbítható a kép és a hang, ami a parton is figyelhető, rögzíthető.
Nagy áttörés az ultrahang technika, ahol a zavaros folyóban, tóban dolgozó búvárt és környezetét látjuk és ezt is rögzíthetjük. Nagy hasznát vesszük a hidraulikus szerszámoknak is, melyek a természetben lebomló olajjal üzemelnek, hogy amennyiben az véletlenül kijut a szerszámból, ne okozzon környezetkárosodást.

Fontos változást hozott az építőipar, a gépipar és a kémia fejlődése is. Feltalálták a víz alatt felhordható festéket, a gyorskötő cementet, az injektáló gyantát, a fém szilárdságúvá kötő ragasztót és még sorolhatnám, de ami a legfontosabb, ezeket hazánkban is be lehet szerezni.

Ezek az új anyagok segítségével és az új, különböző bélelési technológiáknak köszönhetően tényleg különleges dolgokat vihetünk végbe a víz alatt. Leáldozott a régi kavicsszivattyúk kora is! Létezik ma már olyan szivattyú is, melynek segítségével a lekvár sűrűségű szennyvíziszapot is – sőt, szinte mindent – lehet szállítani, lényegesen komolyabb emelőmagasságba, és az sem mellékes, hogy a szivattyút nem kell minduntalan leállítani és tisztogatni, ha az felkap, beszív ágat, kötelet.

BI: A búvárfelszerelések kapcsán kérjük, mondja el, – mivel valószínűleg T. Olvasóink közül kevesen tudják –, hogy mi is a búvártag, milyen és hogyan működik a nargile, a tömlős légzőkészülék…

V.J.: A búvártag egy olyan úszó munkagép, ahol minden a búvár merülését és annak kiszolgálását segíti. A mi úszótagunk egy 10 m × 6 m-es, kéttestű úszó munkagép, aminek fő horgonya (anyamacskája) 160 kg-os. Négy sarkán egy-egy 60 kg-os, ún. lavír horgony található. Ezek hivatottak a sodrástól függetlenül centiméter pontosan a munkaterület fölé állítani a szerkezetet. Természetesen minden horgonyt csörlővel használunk. Ez idáig öt csörlőt jelent, melyekhez jön még a létraemelő-, valamint a létra alján lévő kötelet – ami a sodrás ellenében a létrát tartja az úgynevezett előretartó kötelet – feszítő csörlő, ez összesen hét csörlőt jelent. Ismerve az emelőgépre vonatkozó szabványokat, már ez is önmagában nem az egyszerűen vizsgáztatható gépek közé sorolja a búvártagot. A katamarán test között van a búvár számára készült búvó nyílás, ahonnan indulhat merülni. Itt vezet a fenékre a létra, aminek foktávolsága kisebb, mint a szabvány létráké, megkönnyítendő a túlsúlyozott búvár mászását, s ezen kívül még ún. tarajokkal is meg van erősítve, hogy a sodrás ne tudja elgörbíteni. A búvártag két oldalán kitolható támasztóláb is található, hogy a hídpillér mellé állva attól eltámasztható legyen, és a búvár számára itt is kialakítható a merülésre bemeneteli hely. A búvártagon fűthető faház található, ahol a búvár és az őt kiszolgálók és hajósok öltözni, étkezni és melegedni tudnak. Természetesen a tag hajózási jelzésekkel van ellátva, hivatalos hajólevele van. Tartozik még hozzá egy egészen kis helység is, amit dupla betűvel jelölnek. A vízi szállítását „mellévett alakzatban” hajó végzi, a helyszíni mozgatása többnyire motorcsónakkal történik. Magyarországon létezik már egy önjáró búvártag is a Hídépítő Speciál Kft. tulajdonában, amit saját beépített motorjai hajtanak.

Egy régi, az 1940-es évekből származó,
alább egy modern, napjainkban a Szökőár Kft. által használt búvártag

A nargile, a tömlős levegőellátó rendszer leegyszerűsítve olyan, mint ha a légzőautomata első lépcsője a felszínen lenne, a második lépcsője pedig a búvár szájánál. A felszínen egy nagynyomású palackban tároljuk a levegőt és egy nyomáscsökkentővel a második lépcsőnek szükséges nyomás plusz a víz mélységéből adódó nyomás értékű levegőt táplálunk a tömlőbe. A tömlő két tonna szakítószilárdságú és úszóképes, ami egyúttal a biztosító- és mentőkötél szerepét is betölti. Ez vezeti a búvár szájánál lévő - többnyire az érthető beszéd miatt ambu maszkkal csatlakoztatott – második lépcsőhöz a levegőt. Abban az esetben, ha a felszínen a levegőellátás megszűnne, a búvár a sisak oldalán lévő szelep segítségével kinyitja a tartalékot és azonnal befejezi a merülést. Az utóbbi időben azonban nem palackról üzemel a felszíni levegőellátás, hanem membránkompresszorral állítjuk elő a középnyomást, de természetesen a biztonság érdekében rendelkezésre áll a tartalék magasnyomású rendszer is.

BI: Hogy néz ki egy munkabúvár csapat? Általában hány főből áll, mi az egyes személyek feladata? Munkavégzés alkalmával egy búvár mennyi időt tölt el a víz alatt?

V.J.: A feladat hossztól és nehézségi fokától függően három, öt, vagy ezek többszöröse a létszám. Mindenképpen kell egy fő merülésvezető, aki a teljes búvármunkát irányítja és a biztonságos és szakszerű munkavégzésért felel.
A másik fontos személy a biztosító búvár, aki ha a merülő búvár bajba kerülne, akkor megtesz mindent – a biztonság betartása mellett – a társa kimentésére.
A harmadik fontos személy a merülő búvár, aki a feladatot, a víz alatti, vagy légzésre alkalmatlan környezetben végzi. Kiegészíti(k) a csoportot a búvársegítő(k), – létszámukat a feladat összetettsége határozza meg –, aki(k) a felszerelések, kiegészítő eszközök (szivattyúk, víz alatti szerszámok, stb.) mozgatását, telepítését kezelését végzi(k).
Több búvár együttes merülése alkalmával a számok megtöbbszöröződnek, mert minden búvárnak van külön saját biztosító búvára és a búvársegítők száma is növekszik.
Természetesen a vízről végzendő munkák esetén a búvárcsoporthoz csatlakozik a hajózási üzemvezető, aki a hajós feladatokért felel, és az általa irányított hajós személyzet. Hajóüzemben merülni tilos és ekkor mindenkiért a hajózási üzemvezető felel. Merüléskor viszont hajózni tilos és ekkor mindenkiért a merülésvezető a felelős!

BI: Az eddig elmondottakból is kiderült, hogy addig, amíg valaki munkavégzés céljából lemerülhet, addig nagyon sokat kell tanulnia. A Tolnai Világlap 1928-ban egy képes riportban számolt be arról, hogy civil búváriskola működik Újpesten. Ennek ellenére - úgy tudjuk -, hogy a búvármunkát nagyon sokáig nem ismerték el szakmaként, a széleskörű ismertekkel rendelkező búvárokat általában csak betanított munkásnak minősítették. Sőt, a munkabúvárok államilag elismert képzése, vizsgáztatása is legfeljebb vállalati szintű volt. Ebben a kérdésben lényeges változást csak az elmúlt évek hoztak…

V.J.: Igen, ez a témakör külön kisregényt érdemelne! A múlt század végén néhány elszánt és elhivatott ember, akik megérdemlik, hogy név szerint is említsük őket: Vámosi Antal, Kovács Rezső, Papp Zoltán, Haraszti Tamás, néhai Dr. Rusa György. Az ő munkájuk eredményeként 1998. decemberben a Magyar Közlönyben megjelent a „Közlekedési és Vízépítési Búvár” OKJ szakmai szám. Ezek után nekilátott az ipari búvár társadalom szövetségbe szerveződni, és ezzel egy időben a korábbi, napjainkra már korszerűtlen szabvány módosítását is megkezdték. A szakma tapasztalt és elismert elitje Vámosi Antal, Papp Zoltán, Czakó László, Ivanics István és még sokan mások – nagyon sok munkával – hozzájárultak, hogy sikerüljön egy az Európai Unióban is elfogadható, de hazánk specialitásait is figyelembe vevő új szabványt megalkotni. Nagy segítséget kaptunk a szabvány hivatalos ügyintézésében az akkori Közlekedési és Vízügyi Minisztérium Jogi osztályától, Dr. Hecsei Pál nemzetközi jogásztól. Ezek után már „csak” évekbe telt, mire valamelyik minisztérium padlásán porosodó íróasztalfiókjából sikerült kiszabadítani az Ipari Búvárok és Vízügyi Iskolák nagy gonddal, szakmai szeretettel elkészített képzési tervét. Valószínűleg a politikai változások szele sodorta ezt a hivatalok számára „huszad, vagy inkább századrangú” témát a süllyesztőbe, ami viszont a szakképzés megkezdéséhez elengedhetetlen volt. Eközben „Demoklész kardja”-ként lógott a fejünk felett, hogy mivel nem indult be a képzés (na vajon ki miatt?), megszüntetik ezt a szakmai számot. Az elszánt csapat ismét győzött, amiben nagy része volt Nagy István úrnak, a Corvin Köz Oktatási Központ vezetőjének, Benke Lászlónénak és Molnár Sándornak a Dunaharaszti Baktai Ervin Vízügyi Szakközépiskolából, valamint Vámosi Antalnak, aki mindent megmozgatva, egyesével gördítette el a képzés elé került akadályokat. Nevezettek állhatatos munkájuk eredményeként a 2004-2005-ös tanévben, szinte egy időben megindult a búvár-szakmunkásképzés a Corvin Köz Oktatási Központban és Dunaharasztiban. Mára közel száz Közlekedési és Vízépítési Búvár szakmunkás van, akik rendelkeznek Europas-szal, tehát munkát tudnak vállalni az Unió országaiban is a belvizeken.

„Leszáll a búvár” – fotópályázatra készült kép
1915-ben az Érdekes Újság címoldalán

BI: A búvármunkákkal kapcsolatos beszélgetések alkalmával gyakori kérdés, hogyan lehet valaki hivatásos ipari búvár?

V.J.: Magánúton nehéz, hisz meghatározott merülési számot ipari környezetben igazolni kell a szakmunkásképzés megkezdéséhez. A legjobb megoldás valamelyik ipari búvár céget kiválasztani, ott elhelyezkedni, végigjárva a lépcsőket, hogy át tudja látni a szakmunkásjelölt a munkákat, és megismerkedjen a kapcsolódó eszközök működésével. Az ilyen jelentkezőket megtanítjuk búvárkodni is. Először elvégeztetünk vele egy sport és kedvtelési célú búvártanfolyamot, ezek után egyszerűbb feladatnál bevonjuk szakmai felügyelettel a búvármunkába. Megfelelő gyakorlat megszerzése után beiskolázza a cég az OKJ-s szakmunkásképzésre. Ehhez a tanfolyamhoz érettségi bizonyítvány szükséges. A képzés elvégzése után sikeres szakmunkásvizsgát kell tennie, és utána teljes értékű ipari búvárként dolgozhat. Természetesen a speciális szakfeladatokat csak a megfelelő szakvégzettséggel láthatja el, mint pl. a hegesztő, teherkötöző, gépkezelő, kompresszorkezelő, stb.

BI: Búvármunkákat 1945. után az állami vállaltok végezték, majd bekapcsolódtak ezekbe a tevékenységekbe a búvárklubok. Az 1970-es években, miután a vonatozó törvények megengedték, búvárvállalkozások is létrejöttek. Hogy néz ki ez napjainkban, milyen szervezetek búvárai dolgoznak a víz alatt?

V.J.: Tudomásom szerint az állam a három egyenruhás szervezet a Tűzoltóság, a Rendőrség és a Honvédség keretein belül tart fenn búvárokat, akiknek olvasatomban szintén rendelkezniük kellene szakmunkás végzettséggel, és mivel a füstgáz is légzésre alkalmatlan munkaterület, kollégámnak tartok minden tűzoltót. Szerintem nekik is meg kellene ismerkedniük az ipari búvárkodás szakmai követelményeivel.

A többi búvárvállalkozás, cég mind magánkézben van. Vannak szerencsések, mert mögöttük áll egy gigászi építőipari mamutcég, vagy egy, vagy több ember rakta össze javait és tudását és hozták létre magánvállalkozásaikat és „védőháló” nélkül végzik napi halálugrásaikat a vállalkozás trambulinján a manézsban settenkedő oroszlánok és cápák felett. Nem könnyű kenyér ez! Sokunkat csak a szakma alázatos és feltétlen szeretete tart a pályán, na meg előrehaladott életkorunk, és nem a hirtelen meggazdagodás reménye.

Modern munkabúvár, nargile rendszerű levegőellátással,
kamerával és búvártelefonnal felszerelt Kirby-Morgan sisakban

Előfordulnak „érdekes” búvárcégek is, hogy kik ezek a „kalandorok”, arról az IBOSZ honlapján lehet tájékozódni. Sajnos az iparibuvar.lap.hu oldalon is sok olyan hirdető van, akinek sem joga, sem szaktudása nincs, csak kihasználja a számítógépes reklámozás előnyeit. Figyeljük az ilyen „mindenrevállalkozókat” és igyekszünk – törvényes kereteken belül – fellépni ellenük. Mindenkinek lehetősége van az IBOSZ-hoz csatlakozni, megszerezni a szükséges jogosítványokat és előírt felszerelést, és a szabályoknak megfelelően tevékenykedni. Könnyű minden szabály felrúgásával, alkalmatlan, az előírásoknak nem megfelelő felszereléssel fél áron dolgozni. Ha pedig bajt csinál, annak mi, szakemberek isszuk meg a levét. Van olyan vízépítéssel foglalkozó cég, ahol már hallani sem akarnak ipari búvárról, mert a kóklerek teljesen elrontották a hitelünket. Sajnos a T. Megrendelő pedig gyakorta valamiért (valószínű az olcsóbb ár miatt) nem hajlandó tájékozódni arról, hogy kóklert, vagy szakcéget keresett meg!

BI: A búvármunkát végző vállalkozások egy része néhány éve megalakította az Ipari Búvárok Országos Szervezetét. Ön az IBOSZ titkára. Bemutatná a Szervezetet, megemlítve tagjait, tevékenységét?

V.J.: Az IBOSZ az ipari búvárok által létrehozott szakmai, érdekvédelmi és érdekképviseleti, társadalmi szervezet. Lényegében egy véd- és dacszövetség. Feladata a szakmai színvonal magas szinten tartása, a képzések, továbbképzések magas szintű megszervezése. A búvárszakma a világban történő fejlődésének és változásának figyelése és megosztása a tagszervezetekkel. Új felszerelésekről, technológiákról tájékozódás és arra a tagok figyelmének felhívása. A tagszervezetek közötti (mivel pénzről van szó) óhatatlanul keletkező súrlódások kezelése, elsimítása, megbeszélése. A tagszervezetek érdekeinek védelme és képviselése a „külvilággal” szemben. Árvíz, vagy katasztrófa esetén a tagszervezetek szervezése, a védekezésbe bevonása lehetőleg a szakmán kívüli önjelöltek megjelenése előtt. A szervezet központjának a szolnokiak adnak otthont, az IBOSZ elnöke Vámosi Antal, elnökhelyettesei Kovács Rezső és Papp Zoltán, elnökségi tag Kosina Péter. A Szervezet további adatairól, munkájáról az IBOSZ honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

BI: Melyik volt a legérdekesebb, vagy legemlékezetesebb munkája Önnek, illetve a Szökőárnak?

V.J.: Mindegyik munkánk másért volt érdekes. Ahogy már említettem, szeretjük a különleges, nehezen megoldható feladatokat. Csemegék a filmforgatások, ahol híres emberekkel dolgozhatunk együtt, ami nagy felelősség is, rajtunk múlik a szereplők biztonsága. A Black Roses vár titka c. film várárok jelenetekor, amit a Tapolcai Tavas barlangban forgattak, olyan élethűen fuldokolt az amerikai színész, hogy bár tudtam, hogy csak játék, mégis rámozdultam kimenteni (hiába a beidegződés). Tönkretettem ezzel sok száz dollárnyi nyersanyagot, de a producer nem neheztelt, azonban egy jelet beszéltünk meg a színésszel (aki maga is búvárkodik), amit akkor ad, ha tényleg bajban lenne. Ezután három napig „fuldokolt” mellettem, és igen jó barátok lettünk.

A legbüszkébb egy kivitelezésünkre vagyok: Nyirádon a víztermelést a régi bánya víztelenítő kútjából oldják meg. Három méter átmérőjű csőkút indul fentről és -76 méteren, a talajszinthez képest van egy rakatváltás, ahol rossz rétegvíz fertőzte a kutat. A vízszint -70 méteren volt. Meg kellett tehát szerveznünk a búvár munkáját, biztosítását, kiszolgálását 70 méterről, gondoskodva arról, hogy ne eshessen semmi a kútba, mert agyonütheti a biztosítót is és az esetleg éppen felszínen lévő búvárt, valamint, hogy a csörlővel bármikor azonnal menthessük őket, még áramszünet esetén is. Ezek után a rakatváltás javítás gyerekjáték volt, pedig az is okozott néhány mérnöknek pár napos fejtörést! Megoldottuk és mindenki épen és egészségesen tért haza. Nekem lett néhány redővel több az arcomon. Boldog vagyok, hogy az országot járva nagyon sok helyen ott a munkánk eredménye és részt vehettünk olyan építési munkákban, mint a Szekszárdi híd, a Dunaújvárosi ún. Pentele híd, az Északi M0-ás híd, az Esztergomi híd, vagy jelenleg a Budai Főgyűjtő csatorna építésének búvármunkái.

BI: Köszönjük a beszélgetést! Örülök, hogy válaszolt kérdéseikre! Az ipari búvárkodás Internetes oldalainak van egy gyűjteménye (iparibuvar.lap.hu), a Szökőár Búvár Alpinista és Építő Kft-t pedig a www.szokoar.hu oldalon érhetik el.