A szerbiai (és egyben a dunai) régészet egyik legfontosabb emléke az a híd, amelyet Tajanus császár a 103-105. közötti, dákok elleni háborújához épített a damaszkuszi Apollodorus. A hidat számos forrásból ismerjük, így ez az ókor egyik leghíresebb hídja. Szerencsés módon a folyó bal partján (ma Románia, Turnu Severinnél) az egyik pillér jelentős magasságban fennmaradt. (Képünkön a Trajanus híd parton álló csonkja a román parton) A sok adat ellenére (vagy éppen ezért) meglehetősen bizonytalanok az ismereteink. Nem tudjuk ugyanis, hogy pontosan milyen hosszú, milyen széles volt a híd, és a szerkezet részletei sem ismertek pontosan. Egyértelmű, hogy a megoldás kulcsa a mélyben van. A gond csupán az, hogy a vaskapu térsége nem kedvezett a régészeti kutatásnak.

2003-ban Gordana Karovic és csapata megkezdték a szerbiai oldalon a víz alatti régészeti kutatást. Multibeamet használva azonosították a pilléreket, és térképre helyezték őket. Merülésekkel is beazonosították a romokat. Sajnos a rossz körülmények és leginkább az anyagi lehetőségek hiánya miatt akkor többre nem jutottak.

Az elmúlt években azonban sikerült visszatérniük a helyszínre. Megállapították, hogy a víz alatt a pillérek beton alapja (a rómaiak ugyanis már ismerték a vízben kötő betont!) megmaradt. Nagyon érdekes volt, hogy a beton alapban több négyzetes lyukat találtak, némelyikben megőrződött a tölgy gerenda is. A rómaiak a vízépítkezéseiknél kedvelték a kevert technikát, tehát követ fával, illetve betont, téglát fával kombináltak, hogy a nyersanyagok legjobb fizikai jellemzőit ötvözhessék. A fa maradványok pontos keltezése (dendrokronológia) még várat magára, csakúgy, mint a pillérek ásatása (mi lehet a beton alatt?). A pillérek térségében további leletek is lehetnek, például a híd dekorációja!

Így nézhetett ki a Trajanus híd - a rekonstrukciós rajzot 1907-ben E. Duperrex készítette

Természetesen víz alatti régészeti módszerrel már kutattak római hídpilléreket. Nagyon érdekes az a pillér, amelyet a Saône folyóban, Chalon-nál tárt fel Louis Bonnamour professzor. Abban az esetben ugyanis az üledék, illetve a pilléralapozás alatt megtalálták a pillér alapot tartó cölöpözést, valamint a pillér alapját tartó fa zsalu-szerkezetét is. A zsaluzást ugyanolyan csapolással építették, mint ahogy az ókorban a hajópalánkokat rögzítették egymáshoz. Budapesten is volt (?) egy római kori híd. Ennek alapozását az egykori fürdő-szigeten találták meg. Sajnos a mederszabályozással el is pusztult. Itt „vasaló alakba” rendezve találtak cölöpsorokat. Nagy valószínűséggel ezek is pilléralapozások voltak. Plinius is ír a „De architectura”-ban arról, hogy nedves területen cölöpözéssel kell előkészíteni az alapozást. A trajanusi hidat azért is érdemes lesz alaposabban kutatni, mivel a pontos felmérés eredményeként össze lehet hasonlítani az építészeti elméletet és a gyakorlatot. Számos esetben kiderült, hogy nem úgy építkeztek, ahogy az a korabeli kézikönyvekben meg van adva, sőt regionális eltérések is lehetnek. Nagyon izgalmas az is, hogy a csapattestek mozgását követő hadmérnökök munkásságát is végig lehetne követni, és az ő személyes tervezési eltéréseiket ki lehetne mutatni!

A Kosovo hajó egykoron és napjainkban

A szerb kolléganő előadásának második részében bemutatta, milyen gazdag országa víz alatti öröksége, milyen további kutatási lehetőségeik vannak. Magyar vonatkozással is bír a középkori belgrádi kikötő dokumentálása (ez még el sem kezdődött!), vagy az 1. és a 2. világháború roncsainak felmérése. Szerbiában úgy tűnik, a világháborúkat követően nem emeltek ki minden roncsot.

Régészbúvár a Kosovo maradványánál

Mivel a „szerb” hajók egy része előéletében a Monarchia hajója volt, illetőleg a két világháború közti Magyarország hajói is süllyedtek itt el, a mi történelmünk számára is fontos ez a témakör!