EGY VÍZ ALATTI LELŐHELY TITKAI

2017. ÁPRILIS 18.

„Még 2011 őszén Balázs Zoltán, a Dunai Ipari Búvár Kft. vezetője értesített, hogy a Duna alacsony vízállása mellett romok látszanak a Szalki-sziget feletti zátony csúcsánál a Duna medrében, a part közelében. A területen a hatósági nyilvántartás két lelőhelyet is ismert: a 24542 számon Szalki-sziget néven, amelynél jelenségként kolostor – Szent Pantaleon kolostor – és római őrtorony szerepelt; az 52224 számon Duna, 1581+350-400 fkm nevű lelőhelyet tartották nyilván. A folyamkilométer pontosan ugyanarra a helyre vonatkozik. Az utóbbi lelőhelyen 2005-ben kotrásnál római kori téglákat emelt ki a hajó. A bejelentést követően 2011. november 22-re szemlét szerveztünk, amelynek során a sziget felett kialakított párhuzammű északi végénél egy kis öblöt találtunk. A sodor felőli oldalán az örvénylő vízből kő- és tégladarabok bukkantak felszínre. A területet hajóról szonárral, a sekély vízben pedig száraz búvárruhában gyalogolva felderítettük. Megállapítottuk, hogy a víz alatti romterület alapvetően öt törmelékkúpból áll. Az északi – sodor felőli – oldalon három halom, délebbre két másik halom látható. A »halmok« kőből és téglatöredékekből állnak, térségükben további omladékok látszanak a víz alatt, különösen a keleti (tehát sodrás felőli) oldalon. A téglák között néhány egyértelműen római kori darabot azonosítottunk.

A part felőli részen két hosszúkás kiemelkedést találtunk. A megfigyelések alapján a szivar alakú kiemelkedések eredetileg kő-fa szerkezetű építmények lehettek, kb. 7 méteres szélességgel és 30 méteres hosszúsággal. Keresztirányban gerendák merevítették, szélüket deszkák/pallók tartották. A szerkezetet kő és téglatörmelék töltötte ki. Kerámiát vagy más, keltező értékű leletanyagot a szemlén nem találtunk. A nagy területű lelőhely egészét nem tudtuk áttekinteni, mivel a változó vízmélység, a sodrás és a csekély látótávolság miatt hagyományos búvár módszerrel nem tudtunk dokumentálni.

A feltárás 2016 októberében Dunaújváros önkormányzatának anyagi támogatásával, a dunaújvárosi Intercisa és a ráckevei Árpád Múzeumok együttműködésében folytatódott: felderítő merüléseket szerveztünk a területen. A medertérképen egyértelműen azonosítható volt a korábban megfigyelt két »szivar alakú« platform, valamint velük párhuzamosan, a meder irányában két kiemelkedés, amelyek kotrással roncsolt platformok voltak. A párhuzammű felett közvetlenül két további kiemelkedés, valamint egy harmadik, üledékkel fedett kiemelkedés észlelhető, amelyek hossztengelye megegyezik az északi részen talált platformokéval.

A merülésekkel a két roncsolt platform környezetére koncentráltunk, remélve, hogy a kifordított anyagban kormeghatározáshoz szükséges fa maradványt, illetve leleteket találunk. A 3. platform – a platformokat északról, a part felől indulva, óramutató járásaval egyező irányban számoztuk – alatti szakaszon egy feliratos mészkőtöredékre bukkantunk, amely egy késő-római lovaskatona sírkövéből származik. Ugyanitt további római téglák találhatóak. A 2. és 3. platform közötti területen egy további, erősen kopott római felirattöredék, valamint egy dombormű (összecsukható lábú, oroszlánmancsban végződő székkel díszített) töredéke kerül a felszínre. A műszeres és búvár felderítés alapján még nem állapítható meg teljes bizonyossággal a jelenség kora és funkciója, ehhez szondázó ásatásra, illetve fa maradványok kiemelésére és kormeghatározására van szükség. Megállapíthatjuk, hogy a nagy kiterjedésű (majdnem egy hektáros) »épületkomplexum« anyagában másodlagosan felhasznált római kő és téglaanyag található. Sem római, sem középkori kerámia nem került elő, pedig település, erőd, kolostor esetén ez várható lenne.” (dr. Tóth J. Attila búvárrégész előadása a Pentelei Monostor Konferencián)

Forrás: duol.hu