Évforduló
|
Tíz
éve, 1999. július 15-én adta ki az Artisjus 990715002T szám alatt igazolását
a „Fedezzük fel együtt a víz alatti világot!” című videofilm
nyilvántartásba vételéről. Az első magyar búvár oktatófilmet Nagy testvérpár,
Gábor és Sándor és Kollár K. Attila készítette. A 90 perc időtartamú
anyagot a film készítői nem csak búvároktatóknak, tanfolyamok hallgatóinak,
hanem a víz alatti világ iránt érdeklődők számára is ajánlották. A Magyar
Búvár Szövetség – akkori – első vezetői üdvözölték a film
nyitó képkockáin az új és egyedülálló anyag elkészültét. A film megvalósulását
a készítők búváriskoláin (Lagoon, Aquamánia, Zöld Vonal) kívül két –
azóta már megszűnt – búvárbolt, valamint az Euró Hungária Alapítvány
és az MBSZ támogatta. (A Szövetség egy állami pályázaton vett részt
a kazettával, s az elnyert pályázati összeget utólag megosztotta az
alkotókkal.) Az MBSZ, annak ellenére, hogy köszöntötte és dicsérte a
filmet, és pályázaton is indult a kész művel, hivatalosan a CMAS vezetéséhez
a kazettát soha nem juttatta el. (Ez azért is érdekes, mivel az elmúlt
10 évben számos szakszövetségi vezető egyúttal a Világszövetség tisztségviselője
is volt, tehát ez technikailag nem jelenthetett volna gondot. Tudni
kell még, hogy a CMAS szívesen fogadja a tagszervezetei által készített
anyagokat, sőt más országok szövetségei részére használatra is ajánlja,
és a mai napig sincs oktatófilmje.) Az MBSZ a „Fedezzük fel…”
bemutatását javasolta a CMAS búvártanfolyamokon, de nem tette tansegédlete
részévé, tehát kötelező tananyaggá. Ennek ellenére a film népszerű lett,
az elmúlt évtizedben biztos, hogy több ezer búvár látta a videót (később
elkészült a DVD változata is) s az érdeklődést mi sem bizonyítja jobban,
mint a kalózpéldányok rendszeres felbukkanása. Végezetül álljon itt
egy elfogultsággal biztos nem vádolható vélemény a filmről:
„…A film bevezetője, a CMAS bemutatása talán az egyetlen
kevéssé rendszer független dolog, de hát mégiscsak a világszövetségről
van szó, amit megismerni senkinek sem árt. Utána viszont a másfél órás
anyag hátralevő részét nagyon tartalmasan sikerült kitölteni, olyan
segédanyagot adva a búvároknak, amit még a vizsgázottaknak is bátran
merek ajánlani. … Mit is mondhatnék: ugyan a mienk, de nem sárgább
és nem savanyúbb. Ez a film mindenféle összehasonlításban megállja a
helyét, pedig eltelt már pár év azóta, hogy először megjelent…”
(Gonda Rudolf: Búvártanfolyam a tévében – divecenter.hu,
2007. április 7.)
|
BÚVÁRINFÓ, 2009. AUGUSZTUS
|
SZERKESZTŐSÉG
|