Bemutatkozik a PDIC


A PDIC (Professional Diving Instructors Corporation) búvárszövetséget az Amerikai Egyesült Államokban alapították az 1960-as években.
A szervezet kezdetben kizárólag oktatók képzésével foglalkozott, majd egy évtizeddel később beindult a kezdő búvárok oktatása is. Ma már az alapok megszerzésétől a technikai oktató szintig lehet eljutni a PDIC tanfolyamain.
A PDIC több mint harminc év tapasztalatait felhasználva alakította ki oktatási rendszerét, amely biztosítja az egységes, magas színvonalú képzést a tanfolyamokon világszerte.
A haladó szint (Advanced Open Water) megszerzése után elvégezhető közismert speciális tanfolyamokon túl, igazi különlegességet jelent a Bűnügyi Nyomozó Búvár (Underwater Crime Investigator) képzés, amelyen rendőrségi és tűzoltósági szakemberek szerezhetik meg a speciális feladatok elvégzéséhez szükséges tudást.
A PDIC oktatói fokozott figyelmet fordítanak a tanulók biztonságára. Nyílt vízi merülések során az egy oktatóra jutó tanulók száma korlátozott: gyakorlattól függően 2-4-6 fő vehet részt. Gyermekbúvár (Junior Scuba Diver, 12-15 éves korig) kizárólag oktató jelenlétében merülhet a tanfolyam elvégzése után is.
A PDIC alapító tagja az RSTC-nek (Recreational Scuba Training Conuncil), amelynek szabályzata meghatározza a tanfolyamok minimális elméleti és gyakorlati követelményeit.
Mindemellett a PDIC részt vesz az Universal Referral programban, amely lehetővé teszi, hogy a tanulók lakóhelyük közelében szerezzék meg a szükséges elméleti tudást, azt követően a nyíltvízi merüléseket pedig, egy másik, a programban szintén részt vevő búvárszövetség (IDEA, NASDS, NAUI, SSI, YMCA) oktatójával hajtsák végre a világ bármely, kedvezőbb időjárású részén.


BÚVÁRINFÓ, 2001. DECEMBER


BERTA LÁSZLÓ