ELISMERÉS BÚVÁRVERSENYZŐKNEK

2018. NOVEMBER 12.

Rendhagyó díjátadón köszöntötte élsportolóit a Magyar Búvár Szakszövetség. A budapesti eseményen a 2017-es és a 2018-as évek legjobbjai vehettek át díjat. Az ünnepségen dr. Nyíri Iván, a szövetség elnöke megköszönte a versenyzőknek, a sportvezetőknek és nem utolsósorban a szülőknek azt, hogy alázatos munkájuknak köszönhetően a nem olimpiai sportágak közül a búvárok a legeredményesebbnek mondhatják magukat. Senánszky Petra mindkét évben az év legjobb női uszonyosúszója lett, elmondása szerint már most nagyon készül a 2021-es Világjátékokra. A szövetség az uszonyosúszókon kívül a víz alatti rögbiseket, a víz alatti hokisokat és a tájékozódási búvárúszókat is díjazta. Utóbbi sportágban Balázs Péter duplázott. A klasszis versenyző az élsport mellett sportvezetőként is jelen van a Magyar Búvár Szakszövetség életében, ugyanis alelnökként tevékenykedik.

A díjazottak névsora:

Uszonyosúszás

2017. év
Felnőtt női kategória:
Senánszky Petra
Felnőtt férfi kategória:
Kanyó Dénes
Utánpótlás leány kategória:
Hamlin Dorothy
Utánpótlás fiú kategória:
Mozsár István Alex

2018. év
Felnőtt női kategória:
Senánszky Petra
Felnőtt férfi kategória:
Bukor Ádám
Utánpótlás leány kategória:
Szabó Anita
Utánpótlás fiú kategória:
Lengyeltóti Bence

Víz alatti rögbi

2017. év
Felnőtt női kategória:
Rozovics Éva
Felnőtt férfi kategória:
Vizsolyi Pál

2018. év
Felnőtt női kategória:
Markovics Dóra
Felnőtt férfi kategória:
Szűrös Márton

Víz alatti hoki

2017. év
Felnőtt női kategória:
Árendás Vivien
Felnőtt férfi kategória:
Simon Tamás
Utánpótlás leány kategória:
Karlovecz Kamilla
Utánpótlás fiú kategória:
Pap Bálint

2018. év
Utánpótlás leány kategória:
Gál Kata
Utánpótlás fiú kategória:
Simon Péter

Tájékozódási búvárúszás

2017. év
Felnőtt női kategória:
Berekméri Dóra
Felnőtt férfi kategória:
Balázs Péter
Utánpótlás fiú kategória:
Szász Tamás

2018. év
Felnőtt női kategória:
Hatházi Katalin
Felnőtt férfi kategória:
Balázs Péter
Utánpótlás leány kategória:
Hofmeister Alíz
Utánpótlás fiú kategória:
Szász Tamás


Forrás: buvar.hu