Folytatva az előző részben megkezdett adatok bemutatását, elemzését, tekintsük át az 1942-ben bekövetkezett első (általam ismert) búvártragédiától eltelt 67 esztendő halálos baleseteit a számok tükrében… Kiindulásként - ismét - a búvárbalesetben elhunyt magyar búvárok számát rögzítem, amelyhez a további adatokat viszonyíthatjuk. Akik nem természetes módon távoztak el közülünk azok száma 41 fő, köztük egy hölgy volt. Hazánkban a könnyűbúvárkodás kezdő évének az 1953-as esztendőt tekintjük. Az első könnyűbúvár-halál az első merüléseket követő 13. évben, 1966-ban következett be. Megemlítem, bár szakmai szempontból nem mond túl sokat, hogy 1953-tól napjainkig 17 olyan esztendő volt, amikor nem történt búvárhalál, 19 évben 1, 7 évben pedig 2, 3 évben (1993. és 2002.) pedig 3 búvár vesztette életét merülés során. Egyidejű kettős halálos baleset (merülőpár tragédiája) 1969., 1977., 1993. és 2002. években volt.

A bekövetkezett balesetek, majd az azt követő balesetmentes időszakot – már amennyiben volt ilyen – vizsgálva semmilyen érdemi következtetésre nem jutunk. Amennyiben mindenáron – akár belemagyarázva is – e területen összefüggéseket keresünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy az 1969-es kettős halálos baleset (tapasztalt, közismeret búvárok haltak meg) után - egy véletlen, valószínűleg egészségügyi okra visszavezethető balesettől eltekintve - hét évig nem halt meg búvár merülés közben. Lehet, hogy az 1969-es tragédia miatt nagyobb volt a figyelem, jobb volt a merülések szervezése, körültekintőbbek voltak a búvárok? Lehet, de ezt az elgondolást némileg cáfolja a hosszú időből származó felejtés lehetősége, de még inkább a következő kettős tragédiát követő rövid balesetmentes időszak. 1977. október 30-án Magyarország legjobb – és bizonyossággal állíthatóan minden hazai búvár által ismert – barlangi búvára merülőtársával életét vesztette egy barlangi merülés során. A következő halálos baleset 1979. július 14-én következett be, barlangi merülés során. Úgy gondolom, hogy ez alkalommal még nagyon friss volt az előző tragédia élménye, tapasztalatai, tehát komoly figyelem irányult a barlangi búvárkodás biztonsági kérdéseire. Ennek ellenére bekövetkezett egy újabb tragédia. Összegezésként úgy gondolom, hogy általánosságban a balesetes és balesetmentes évek között, következtetések levonására alkalmas összefüggés nem állapítható meg…

(Megjegyzés: 3 haláleset helyszínéről nem rendelkezem információkkal.) Az adatok – úgy vélem – jól mutatják, hogy a halálesetek száma szoros összefüggésben van a merülések összetettségével, bonyolultságával. Ugyanakkor a tengeren történt halálesetek pedig azt mutatják, hogy hol hajtják végre a legtöbb merülést.

(Megjegyzés: 4 elhunytról ilyen információval nem rendelkezem.) Ezek az összesített adatok nem támasztják alá a „nemzetközi trendeket”, hiszen az elhunyt magyar búvárok több mint 60%-a a magasabb minősítésű, jártas búvárok köréből került ki. A nemzetközi statisztikák szerint a „két végponton” lévő csoport egyaránt veszélyeztetett. Amennyiben viszont a végpontokon lévők számát tekintjük, pont fordított arányoknak kellene lenniük.

Tekintsük át először a halálos kimenetelű merülések azon körét, amelyek áldozata búvároktató volt. A merülések helyszínei: tenger, jég alatt, ipari munka. Mindhárom esetben tetten érhető olyan hiba, merülési szabály megsértése, mely a tragikus végkifejlethez vezethetett: egyedül, sűrített levegővel végrehajtott irreálisan mély merülés; ismert, de figyelmen kívül hagyott egészségügyi probléma - ez hivatalosan nem bizonyítható; a merülés előtti tevékenységekre vonatkozó ajánlások figyelmen kívül hagyása, kockázatos, nehéz körülmények között, nem megfelelő biztosítás mellett – vélelmezhetően a használatát előzetesen nem begyakorolt – felszerelésben végrehajtott merülés… Nem tervezem ezen halálos balesetek további részletezését. Több oka is van ennek. Ezek a tragikusan elhunyt társaink a búvárkodás hierarchiájának a csúcsán álltak, a tudás, a gyakorlat magabiztossá tevő képességével rendelkeztek. Amikor a végzetes merülésre vállalkoztak, tisztába kellett lenniük a kockázatokkal, s azzal is, hogy mit terveznek. Sajnos rosszul döntöttek… (Ne tekintse senki vádaskodásnak, de nagyon valószínű, hogy nem ez volt az első rossz döntésük.) Úgy gondolom, hogy a búvárok felső „rétegét” megszólítani, figyelmeztetni, s főleg tévedésükre figyelmüket felhívni nagyon nehéz. Fogalmazhatok úgy is, hogy nem lehet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell kísérletet tenni a megszólításra. Mindegy, hogy eredménytelen lesz, mégis meg kell tenni. Ugyanakkor sokkal fontosabb, hogy azokban a búvárokban, akik a lépcsőn felfelé lépegetnek - ki lassan, megfontolva, ki meg párosával véve a fokokat – elültessenek bennük „elöljáróik” egy szemléletet. Azt, hogy ennek mi a lényege, nehéz röviden megfogalmazni, de talán érthető, ha idézem egy régi búvárbarátom, Maróthy László mondását: „Nincs kis merülés, meg nagy merülés, csak merülés van…” Amennyiben ezt a fontos gondolatot még kibővíthetjük a „reális célkitűzés” és a „szűk keresztmetszet” elvének tudatosításával, akkor sok kockázat elkerülhető. Ugyanakkor fontos tudni, hogy alapvető emberi tulajdonság a tévedés. Csak az nem mindegy, hogy a tévedés milyen gyakori, s ki, mit tesz, azért, hogy lehetőleg ne tévedjen…

Folytatjuk!