|
Vannak dolgok, melyek összetartoznak. Például az elmélyülés
és a könyv. A lámpás és a lámpagyújtogató. A szamuráj és a kard. S még
hosszan lehetne sorolni ilyen párokat. S ezek az összetartozó fogalmak-tárgyak
gyakorlatilag a mindennapunk mélyébe süllyednek, nem is igazán figyelünk
fel rájuk, természetesnek vesszük azokat. Valójában még különlegesnek
sem tartjuk a jelzős szerkezeteket: elmélyült olvasás, fegyveres szamuráj.
Úgy gondolhatjuk, de akár mondhatjuk is: Természetes. Köznapi. Magától
értetődő. Természetes? Köznapi? Magától értetődő? Lehet, hogy így önmagában
annak tűnnek ezek a "párok", párosítások. Más lehet viszont,
ha nem szóban, hanem egy képen "fogalmazódik" meg az "elmélyülés",
egy olvasó ember képében. Sőt akár még lehet meglepő, megdöbbentő, sőt
abszurd is. Mondjuk, ha az elmélyülten olvasó személy egy búvár, aki a
víz mélyén ül, s olvassa könyvét. A kép "statikus", a sötétbe
hajló színek szinte sugározzák a mélységet. A víz mélységét is és az elmélyülés
mélységét is.
Keressünk másik párt! Mondjuk a lámpát és a lámpagyújtogatót.
(Megjegyzem, hogy fiatalabb T. Olvasóink "élő lámpagyújtogató"-t
legfeljebb filmen láthattak. Magam, kisgyermek koromban sokszor megfigyeltem
munkájukat.) Fontos munka (volt), de semmi rendkívüli: egy ember ment
egy hosszú rúddal, megállt a gázlámpánál, majd hirtelen fény gyúlt az
üvegbúra mögött. S a lámpagyújtogató, hosszú rúdjával ment tovább, mert
még sok-sok lámpa várt reá. Köznapi. (Minden esti.) Természetes. S vajon
hogy gyullad fény a sötét, hideg mélyben élő horgászhalak fejük tetejéről
a szájuk elé nyúló, vékony, horgászbotjuk végén? Nem kell találgatni.
Megmutatja nekünk a kép: egy nehézbúvár lépked haltól-halig egy hosszú
rúddal, s felgyújtja a halak lámpásait. Pont úgy, mint ahogyan szárazföldi
társa tette az utcai lámpákkal... S lehet, hogy napjaink riasztó környezetvédelmi
előrejelzései egyszer bekövetkeznek, eljön a nagy olvadás, s a szárazföldek
egy része a vizek mélyére kerül. Lehet, hogy a Lánchíd is tartósan víz
alá kerül. Rövid időn belül a pilléreket belepik az algák, szivacsok,
s ha jő a sötétség - ez már nem a kép készítőjének, hanem az én vízióm
- a lámpagyújtogató (búvár) végiggyalogol a hídon is, hogy felgyújtsa
a lámpásokat (a halak horgászbotja végén).
Meséljek még?
A szépen kidolgozott, rendezett és szabályos felszerelésű búvárokról,
akik a fenéken egy tábortüzet ülnek körbe? Vagy a kardhallal vívni készülő
szamuráj-búvárról? Az egyik legokosabb madárról, a hollóról, aki egy mélyben
nyugvó roncson pihent meg? (Vajon már eljuttatta a célba "azt"
a levelet? Tudjátok, a "piros-pecsétje, sima hajtása" levélre
gondolok. Vagy még csak most megy érte? Egyáltalán "ő" az a
holló?) Kérdezem! Figyeltél már meg távolabbról egy nyugodtan lebegő búvárt?
Egyszer-egyszer mozdul a feje, vagy valamelyik végtagja. Milyen is ő?
Mire is emlékeztet? Talán a marionett bábura, amit egy láthatatlan kéz,
láthatatlan zsinórokon mozgat... Milyen érdekes ez a képzelettársítás.
Sajnos ez sem az enyém... Sőt, az előzőek sem, mindössze megkíséreltem
leírni azt, amit a napokban láttam egy kiállításon. Nem hiszem, hogy sikerült...
A színek, a részletek, a gondolatok, az élők és élettelenek társításáról
lehet beszélni (inkább azokról felsorolást készíteni), de a látvány visszaadására
szavakban kísérletet tenni szinte esélytelen. Valójában egy színt sem
igen lehet leírni, hát még szín- és gondolat kavalkádokat, olyanokat,
melyek az alkotó "látomásai", szürrealista megfogalmazásai.
Hangsúlyozni kell, hogy a képi ábrázolások azok realisztikusak, azonban
a társítások azok tartalmazzák a "szürrealitást". Fontos még
elmondani, hogy a "merítés" - a képek közül, a mélyből, a gondolatok-társítások-benyomások
közül - igen csak szűkös és önkényes, hiszen a kiállított képek alig harmadáról
tettem eddig még csak említést. S nem is biztos, hogy azokról, melyek
másokat megragadtak. Például az aprócska lángnyelvekbe öltözött tűzhalról,
vagy a talán legemberibb vágyat, a szabadságot, a szabadulást sajátosan
megfogalmazó képről: a kalickából kiúszó szárnyas halról, vagy a medúza
"látomásokról", vagy pedig... Nem, befejezem a felsorolást,
mert úgy gondolom, hogy felesleges az erőlködésem. Nem lehet szavakban
visszaadni azokat a képeket, amelyeket Sípos László búvároktató társunk
a víz alatt látottak alapján a felszíni vízióival összegyúrva vászonra,
fára olajfestékkel realista formákkal, de szürrealista módon megfestett.
(Fontosnak tartom megemlíteni, hogy míg a magyar búvártársadalom meglehetősen
keveset tud Sípos László alkotásairól, addig neves külföldi szaklapok,
oldalak előkelő helyen szólnak munkásságáról. Az alkotó magáról elmondja,
hogy rajzolni, festeni soha nem tanult, művészeti iskolát sem végzett.
"Grafikákkal kezdett", majd később tért át az olajfestékre.)
Miért most készült ez az írás? Azért, mert május első napjaiban a budapesti
StanPan Fotóműhely és Galéria adott helyet Sípos László víz alatti szürrealista
festményeinek. A kiállítás megnyitója - kedves szavak, ismerősök, ismeretlenek,
búvárok, kellemes zene - is a kettősséget hangsúlyozta: a jeles esemény
hivatalos ünnepélyessége (mert egy alkotónak egy kiállítás igencsak jeles
esemény) és a kedves, barátias-családias hangulat. Szokták erre azt is
mondani ellenpontozás. Nem ragozom. Aki látta a kiállítást, annak nagy
élményben volt része. Sajnos, mindössze egy hétig borította a vizek világa
és meglepő látomásai a galéria falait, ezért sokan nem kerülhettek közvetlen
szemkontaktusba a képekkel, például a tengeri rózsából táplálkozó kolibrivel...
S akik lemaradtak a kiállításról, azok mit tehetnek? Javaslom, látogassanak
el a www.deepicture.com világhálós oldalra és nézzék meg a képeket. A
virtuális kiállítás nézőinek - némi - kárpótlás lehet, hogy az alkotó
néhány korábbi - merész - grafitrajzát is megtekinthetik. Kellemes képnézegetést,
fantáziaerőltetést kívánok, de az sem baj, ha a látottaktól egy kicsit
el is varázsolódnak...
|