Víz alatti koncert a zátonyért


A Florida Keys-i Tengeri Nemzeti Parktól (USA) délre, mintegy hat mérföldre lévő védett Big Pine öblében található a Looe Key Reef. Ennek a merülőhelynek különösen szép és értékes élővilága van, az ott merülő búvárok a korallok és színes trópusi halak gazdagságát és sokszínűségét csodálhatják meg.

A környék búvárai kiemelt figyelmet fordítanak merüléseik során az érdekes környezet megóvására, de évente egyszer egy különleges rendezvénnyel is felhívják erre a figyelmet. Minden július 9-én egy jelmezes „víz alatti koncertet” tartanak, mely megszervezésében egy helyi rádióadó és a Nemzeti park vezetése nyújt segítséget.

Ilyenkor a korallzátonyok között horgonyzó búvárhajókról leengedett hangszórókból szól a zene, melyre a víz alatt Elvis Presley, Bob Marley és más rock-and-roll legendák imitátorai „zenélnek”. Idén már 26. alkalommal rendezték meg ezt az egyedülálló rendezvényt, melyet mintegy 600 légzőkészülékes és szabadtüdős búvár - szó szerint - csodált meg. A résztvevők úgy tapasztalták az évek során, hogy a zene nem zavarja a halakat, nem menekülnek el, sőt egyesek úgy vélték, hogy vannak olyanok is, melyek a világslágerekre maguk is „táncra” perdülnek.

Az elmúlt évi, a 25., jubileumi rendezvény legsikeresebb számai régi vizes zenék voltak, így a Beatles Sárga tengeralattjárója, Jimmy Buffett „Fins-je” és Donovan „Atlantis-a”. A víz alatti zenekarok nem csak abban versenyeznek, hogy melyikük jeleníti meg a leghitelesebben a választott hírességet, de abban is vetélkednek, hogy melyiküké a legkülönlegesebb víz alatti élőlényekről mintázott fantázia hangszer. Lehet, hogy számunkra bizarr ez az ötlet, ez a rendezvény, de a szervezők, résztvevők és látogatók egyöntetű véleménye az, hogy a „víz alatti koncerttel” a világon egyedülálló módon hívják fel a figyelmet ennek az értékes és különleges merülőhely természeti értékeinek megóvására.


BÚVÁRINFÓ, 2011. NOVEMBER-DECEMBER


SZERKESZTŐSÉG