2012. JANUÁR 21-22.

A magyar kultúra napja a legfiatalabb – igaz nem piros betűs – ünnepünk, amiről 1989 óta emlékezünk meg minden esztendő január 22-én. Azért ezt a dátumot választották az ünnep kezdeményezői, mert Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. (Ne feledjük, hogy a Himnusznak van alcíme is: A magyar nép zivataros századaiból.) Gondolom, a T. Látogató ismeri a Himnusz minden sorát, de azért ajánlom, hogy időről időre olvassa el, nehogy véletlenül úgy járjon, mint az ifjú énekesnő midőn nemzeti imánk második mondatánál elakadt, fogalmazhatok úgy is, belesült a rendezvény közönségének nem kis megdöbbenésére… No, de nem erről szeretnék szólni, felejtsük is el az előzőket…

Kölcsey Ferenc kapcsán illendő megemlékeznünk arról, hogy ki is volt Ő? Nos, úgy gondolom, hogy legjobb, ha magának a költőnek a magáról írt sorait idézzük:

Kölcsey Ferenc: Kölcsey
(részlet)

„Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöke fámnak,
Nyúgoti ég forró kebelem nem tette hideggé;
Szép s nagy az, ami hevít; szerelemmel tölti be lelkem
Honni szokás és föld, örököm kard s ősi dicsőség…”

A kultúra szó a latin colere („művelni”) szóból származik és eredetileg a föld megművelését jelentette. Arról, hogy mit jelent napjainkban a kultúra szó, érdemes egy kicsit elmélkedni. Valószínűleg, ha meg kellene fogalmazni bárkinek is e mindennapi, de ugyanakkor fontos fogalmat, lehet, hogy bajban lenne. (Én sem igazán vagyok másként.) A „megakadásnak” van komoly alapja, s annak aki így jár nem biztos, hogy magában kell keresni a hibát. A kultúra szó mai használata igen sokrétű, sőt, ha valaki veszi a fáradtságot – én megtettem –, s próbál utánajárni a fogalom meghatározásának különös dolgokat talál, ami magyarázat lehet a maga elbizonytalanodására.

Találtam a sok között egy, a fentieket alátámasztó magyarázatot. „A kultúra egy nagyon összetett fogalom, amelynek elemzése során már az 1952-es kutatások több, mint 100 definíciót írtak össze (Kroeber & Kulckhohn), ám egységes és mindenki által elfogadott meghatározása a mai napig nem létezik. Ez elsődlegesen a kultúra összetettségével függ össze, ám nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a különböző tudományágak és kutatások saját céljaiknak megfelelően, eltérő megközelítésekből indulnak ki, eltérő alapfeltételezésekkel élnek, így természetesen más és más definíciókat határoznak meg.” (Forrás. interkulturalis.hu)

Azért persze kell keresni valami olyan meghatározást, ami az átlagember részére is érthető, kézzelfogható, s amiben a maga érdeklődési körét – így például nekünk búvároknak a tágabb értelemben vett búvárkodást – el lehet helyezni. Nos, egy általános, ugyanakkor útmutatást is adó meghatározás az alábbiakat mondja: „A kulturális antropológia meghatározása szerint a kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják.” Azt hiszem, hogy ez alapján már kereshetjük a kultúrának azt a kis sarkocskáját, amiben elhelyezhetjük a kedvelt, szeretett tevékenységünk, a víz alatti világ felfedezése és a kultúra kapcsolatát.

Próbáljuk tehát a magyar kultúra hatalmas csarnokában megkeresni a sarkocskát – valószínűleg még ez is túlzás, beszéljünk csak zugról, vagy zugocskáról – amiben „érintettek” vagyunk. Úgy gondolom, hogy azért a kultúra, a Himnusz kapcsán a legtöbben költeményt keresnek, s biztos, hogy mindenkinek beugrik Vörösmarty Mihály 1829-ben írt A Búvár Kund című költeménye. (E költeményre, pontosabban főszereplőjéről azért is illendő és aktuális most megemlékeznünk, mert idén „kerek” évforduló van, 960 esztendeje, 1052-ben süllyesztette el – fogadjuk el, hogy így volt – Zotmund a hazánkra támadó III. Henrik német-római császár hajóit Pozsonynál.)

Megtaláltuk kultúra és búvárkodás között az első kapcsolatot, kíséreljük meg, tovább fűzni a láncszeleket! Mit is mondott az „egyszerű” fogalmi meghatározás? „…a kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége…” Nyilvánvaló, hogy az ismeretek összességébe – vitathatatlan, hogy nem meghatározó mértékben – de beletartoznak a búvárismertek is. Nos, az ismeretek megőrzője – a napjaink egyre inkább épülő és hatalomra törő elektronikus világában is még – a könyvek. Illendő tehát a Magyar Kultúra napján a magyar szerzők búvárkönyveiről megemlékeznünk. Hazánkban összesen 44 búvárkönyv jelet meg magyar szerzőtől, az első 1953-ban, az utolsó 2011-ben. A könyveket két fő csoportba oszthatjuk. Az egyik a módszertani jellegű kiadványokat, a tankönyveket, búvárszótárt, illetve statisztikai anyagok gyűjteményét tartalmazza. Ilyen könyvből 23 került „ponyvára”. A másik csoportba a „szórakoztató” irodalmat, a búvártörténeteket, események krónikáit, a fotóalbumokat sorolhatjuk, melyből 21 kötet jelent meg. Illendő ugyanakkor megemlíteni, hogy a módszertani könyvek között is több olyan van – pontosan négy kötet – mely kisebb-nagyobb részben tartalmaz búvártörténeteket. A 44 magyar búvárkönyv 26 szerzőtől származik. Említést kell tenni még az elektronikus kiadványokról, CD-kről, DVD-kről melyből legalább fél-tucat értékes anyag jelent meg.

Ebből a kis összeállításból is látszik, hogy mi búvárok is beírtuk – igaz aprócska és halvány betűkkel – a magunk nevét a magyar írott kultúra hatalmas, gazdag és igen értékes emlékeit összefoglaló katalógusba…

Szép vasárnapot, szép ünnepet kívánok: Kollár K. Attila