ELKÉSZÜLT AZ ELFELEDVE (ABSENTIA) ELŐZETESE

2017. JÚLIUS 8-9.

Idén ősszel mutatja be az AXN a Sony Pictures legújabb, saját gyártású sorozatát, az Elfeledve (Absentia) című thrillert. A sorozat főszereplője Stana Katic, akit – többek között – Castle-ből és A Quantum csendje című James Bond-filmből ismerhetnek a hazai nézők. A sorozat egyértelműen thriller lesz, tele mindenféle izgalommal, amelyek mind, a főszereplő FBI-ügynök, Emily Byrne emlékezetkiesésének problematikájából fakadnak. Ez talán a Buvarinfo.hu olvasóinak az érdeklődését kevéssé kelti fel. Az viszont, már érdekesebb, hogy a filmhez kapcsolódó előzetest (teasert) Budapesten, a víz alatti jeleneteket pedig a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában forgatta Mihola Péter a Television Networks CE kreatív vezetőjének koordinálásával.

Ami viszont nekünk, búvároknak ebből a forgatásból különösen érdekes és fontos, az, hogy az uszodában, a víz alatt felvett jelenetekben Stana Katicot az Európa-bajnok bronzérmes búvárúszónő társunk, Vancsura Anikó (képünkön alább) helyettesítette. Bár a filmecske mindössze 35 másodperc, a forgatás 8 óra hosszat tartott.

Forrás: vevet.hu alapján Szerkesztőség