Vers


A magyar nyelv csodálatosan szép és gazdag. Talán ennek is köszönhető, hogy megszámlálhatatlan sok lírai alkotás született az évszázadok során. A magyar versek 800 éves történetében megalkotott csodák közül nagyon nehéz lenne a legszebbeket kiválasztani. (A legkorábbi magyar vers az Ómagyar Mária-siralom, amely a 13. században keletkezett – Szerk. megjegyzése.) S ha lenne valaki elszánt, aki ezt megkísérelné – mondhatjuk Őt bal-gának is, hisz lehetetlenre vállalkozna –, úgy könyvtárnyi kötetet állíthatna össze, ha egyáltalán munkája végére jutna. Érdekes viszont, hogy szinte alig találunk verset, melynek té¬mája a búvár, vagy a merülés lenne. A klasszikus közismerteken (Vörösmarty: A búvár Kund, Reményik: Búvár) kívül szinte mást nem talál a kutakodó. A közel múltban egykori gimnáziumi osztálytársam, Gulyás Imre küldött egy verset, a kortárs Orgoványi Anikó Merülés című költeményét. Ezt az alábbiakban megosztom T. Olvasóinkkal..

A tenger
súlyos selyme
megnyílik
s ölébe fogad
„hákettőó” molekulák
nyalogatják testem
hűvös körvonalát
a víz dús húsába
hasít a fény
s mint vérfolt
az áztatott lenből
oldódik lelkem
lassan
az anyag
börtönéből
távolról egy hajómotor
moraja rezgi be a csendet
odafent a hajószakács
kolompja csenget
lent a tinta-kék mély
végtelenjén
lebegek súlytalanul
Isten tenyerén.


BÚVÁRINFÓ, 2018. MÁJUS-AUGUSZTUS


KOLLÁR K. ATTILA