1.

Nyár eleji merülés az Adria egyik szép és kellemes öblében. Lemerülünk! - jelzik a búvárcsoport tagjai. A fenék mintegy tíz méter mélységben van. Lebegünk a fenék felé. Végigtekintek a csoporton. Látszólag minden OK. OK? - kérdezem. A válasz egyöntetű OK. A jobb oldalunkon egy sziklákkal, repedésekkel gazdagon díszített lejtő, ahol mindig van valami érdekesség kedvcsinálóul a merülés elejére. Most mit találunk? - teszem fel magamnak a kérdést, amikor egy szinte vadonatúj sörösdobozt pillantok meg. (Biztos az a hangoskodó csoport hagyta maga után "emlékül" a dobozt, akik beszáguldottak a kis öbölbe gyors csónakjukon, félméternyi hullámokat vetve, mutatván a motor erejét, majd hirtelen visszakanyarodva, mutatván a vezető ügyességét. Rövid ideig megtelt velük, pontosabban hangjukkal az öböl, elfogyasztottak pár doboz sört, s hirtelen, amilyen gyorsan és hangosan jöttek, úgy távoztak. Nem intettem búcsút nekik...) Bosszant mindenhol az eldobott szemét - tudod T. Olvasó, hogy a narancshéj 2-5 hét alatt, a cigarettacsikk 1-5 év alatt, a nylon zacskó 10-20 év alatt, az alumínium italosdoboz 80-100 év alatt, az üveg 1 000 000 év alatt bomlik el??? - de különösen a víz alatt, mert iszonyú hangulatromboló szemétkupacok között keresni a víz alatti világ szépségeit. A dobozon mérgelődve, szinte attól karnyújtásnyira egy jellegzetes "polip-villát" pillantok meg. Vajon van-e lakója? Lelebegtem a fenékig s szembenézünk egymással. A polip, aki valami csoda folytán megérte felnőttkorát, s én, a búvár. Jelzem a polipot a csoportnak, s kissé feljebb emelkedem, helyet hagyván a szemlélődőknek. S nem hiszek a szememnek. Mintegy három méterre egy újabb doboz, s egy újabb poliplak, melyből egy kíváncsiskodó nyolckarú tekinget kifelé. Ilyen nincs. De ezek szerint mégis van. Némileg megenyhülök az eldobált dobozok miatt, s megpróbálom víz alatti útjelzőnek tekinteni a polipkolónia felé.

2.

A polipok a puhatestűek törzsébe tartoznak. A törzs azon egyedeit, melyeknek nincs meszes vázuk, felépítésük alapján lábosfejűeknek is nevezik. Az állatok teste kétoldalian részarányos, puha tapintású, általában nyálkás felületű. A polipok számos faját ismerik, szinte a világ minden tengerében megtalálhatók. A polipokat szokták krákknak is nevezni. Az Adrián leggyakrabban az ún. közönséges polippal (octopus vulgáris) találkozhat a búvár, általában 5-25 méteres mélységben. A színe világos-, vagy sötétbarna, kiválóan alkalmazza a mimikrit, tehát jól alkalmazkodik a környezetéhez. Egyes állítások szerint elérheti a 3 méteres testhosszúságot, azonban ezek a példányok nagyon ritkák, az átlagosak jó, ha elérik az egy - másfél métert. A testhosszúságot általában nagyon nehéz meghatározni, mert ritkán találkozunk az állatokkal víz között, sokkal gyakrabban repedésekben, üregekben fedezhetjük fel őket. Kedvenc tartózkodási helyük a sziklás, algával dúsan benőtt tengerfenék. A közönséges polipnak nyolc karja van, melyen két sorban tapadókorongok helyezkednek el. A karok és a tapadókorongok a táplálék megragadását és a helyváltoztatást segítik. Veszély esetén a menekülő polip vizet lövell ki testéből, mely villámgyors helyváltoztatást eredményez, miközben támadóját tintafelhő kibocsátásával zavarja meg. A polip az emberre veszélytelen, - ez fordítva nem igaz - húsa emberi fogyasztásra - sajnos - alkalmas. (Német Szabolcs: Az Adria élővilága c. könyve alapján a szerző összeállítása)

3.

A nyár folyamán a sörösdobozok némileg elvesztették színüket, de számos búvárcsoportnak mutattak utat a polipok lakóhelyei felé. Sok búvár ismerkedett meg az oktopuszokkal, s lassan sajátjaimnak kezdtem tekinteni őket. Kísérletet sem tettem, hogy kapcsolatba kerüljek az állatokkal, megelégedtem azzal, hogy hetente egy-két alkalommal felkerestük az öblöt, s mindig ott találtuk őket.

4.

Két merülés közötti szünetben a mellettünk horgonyzó hajóra visszatérő búvárokat nézem. Többen megtömött nylonzacskókat adnak ki a hajóra, melyből fura nyúlványok lógnak ki... Hangfoszlányokat hoz a szél... Magyar szavak: "Miért szúrtad le az összeset, amit találtunk?...Odaadjuk a hajósnak... Csinál majd egy jó salátát belőle... De ez rengeteg, hogy megegyük... Ugyan, majd eladja a hajós, jó pénzt fizetnek az éttermek..."

5.

Esténként többen, akik hosszabbtávon vagyunk az Adrián össze szoktunk jönni... Beszélgetünk, iszunk egy-két sört... Egy este egyikünk csak nem akart megérkezni, bár tudtuk, nincs csoportja. Végre megjött. Szótlanul bontott egy sört, kortyolgatta, de nem kapcsolódott be a beszélgetésbe. "Van valami baj?" - érdeklődtünk. "Nincs semmi, csak az előző csoport polipvadászatának nyomait próbáltam eltüntetni..."

6.

Kedvenc polipos öblünkben felszedjük a horgonyt és elindulunk. Egy gumicsónakból két neoprénruhás alak siklik a vízbe, kezükben hosszú, jellegzetes szerkezet... Rossz érzésem van... Este megpróbálok nem gondolni a látottakra...

Néhány nap múlva újra az öbölben merülünk. Csak a két kopott sörösdobozt találtam meg.

7.

Számomra nagy élmény megfigyelni a polipokat. Testük, színük, mozgásuk minden alkalommal élményt jelent. S a figyelő szemük, az egy külön tanulmányt megérne... Szeretem őket... A barátaim... Nem szeretem viszont a polipvadászokat...A halvadászokat sem szeretem. Nagyon nem szeretem őket. Ök nem a barátaim... Nem szeretem azokat, akik szigonyt árulnak, vagy vesznek, vagy használnak... Ők sem a barátaim... Miért nem szeretem őket? Az ö "szenvedélyük" is szegényesebbé teszi a tenger élővilágát... Azét a tengerét, ami a közös szenvedélyünk színtere, amit pusztít az ipari méretű halászat, a környezetszennyezés, s az urbanizáció, a technika világa...

Főleg nem szeretem őket, ha képzett búvárok, merülésvezetők, "mesterbúvárok", vagy oktatók...

Szeretném, ha nem lenne senki, akit nem kellene nem szeretnem...

T. Olvasó!
Ha úgy gondolod, hogy a "bátor" polip-, vagy halvadász a Te merülési élményeidet is megrövidíti, amikor legyilkolja a tengeri élőlényeket, Te se szeresd őket... S eljöhet az idő, amikor mindnyájan szeretni fogjuk egymást...
Vagy nem...?