A Sphyraena barracuda-ról szakkönyvek írják: "A barrakuda csupán egyetlen a Sphyraena nemzetség mintegy húsz faja közül. Ritkábban használt neve: pikuda, az ún. nyilascsukafélék közé, a tengeripéralakúak rendjébe tartozik. A kifejlett állat testhossza 2-2,5 méter, súlya 25-30 kg. Látása kitűnő. Nagyon gyorsan úszik, igen rövid idő alatt ott terem, ahol mozgást észlel. Fiatal korában rajokban, később kisebb csoportokban, vagy magányosan él. Feltűnően hosszú álkapcsában hatalmas, hajlott, tűhegyes fogak ülnek. Hihetetlenül agresszívan zsákmányol. Arról is nevezetes, hogy fürdőzőket is megtámadja..."

Valóban az emberre is veszélyes ragadozóhal a barrakuda? Hans Hass egyik könyvében egy fotójához magyarázatként az alábbiakat írta: "Barrakuda raj - veszedelmességüket, harciasságukat ugyanúgy túlbecsülik, mint a cápákét." Ezek után felvetődik a kérdés, hogy tévednek, vagy túloznak a szakkönyvek szerzői? Nos bizonyossággal nem tudom a választ, de álljon itt három "barrakudás" történet.

Első történet. Egy Nassauhoz (Nagy-Bahama) közeli szép víz alatti korallzátonynál merültünk. A zátonytól mintegy 10 méter távolságban egy jól megtermett, egyhelyben, mozdulatlanul álló barrakudát fedeztünk fel. Amikor a zátony szélét elértük, a hal hirtelen villámgyorsan helyet változtatott, és közvetlenül a zátony vége felett vett fel új figyelőállást, úgy 3-4 méterre tőlünk. Midőn tovább úsztunk a barrakuda újra mozgásba lendült és közénk "csapott", majd tőlünk 3-4 méterre a nyílt víz felöli oldalon újra mozdulatlan lebegett. (A merülés után társammal megbeszéltük: mindkettőnket meglökött, megütött az állat teste, de biztos, hogy nem harapott, vagy kapott belénk.) Viszonylag "lendületesen" a szírt fölé úsztunk, majd annak szélétől 4-5 méterre megálltunk. Halunk mozdulatlanul állt a "helyén", nem jött közelebb és nem támadott újra.

Második történet. Helyszín a Vörös-tenger, a Shark- és Jolanda-reef közötti plató. E terület élővilága igen gazdag, szinte kivétel nélkül találkozhat a búvár nagy murénával, rájával, teknőssel, Napóleon hallal, méretes barrakudával. Azon a merülésen csoportunkhoz társként csatlakozott a szerencse is: egyszer csak viszonylag közel hozzánk egy 2-2,5 méter hosszúságú fehérfoltosúszójú szürke cápát pillantottunk meg. Ez pedig úgy történt, mint ahogyan a szélesvásznú filmeken megszoktuk, a porcoshal jobbról beúszott a "képbe", elhaladt előttünk, majd balra kiúszott a "képből". Ez önmagában is egy nagy élmény lett volna, de amikor a cápa a közelünkbe ért, akkor láttuk, hogy pár méterrel mögötte néhány nagyobb barrakuda úszott. Vélelmezem, hogy itt nem egy véletlen "együttes" találkozásban volt részünk, hanem a cápánk menekült - igaz, igyekezvén tekintélyét megőrizni - a területüket védő nyilascsukák elöl.

Harmadik történet. Dahabhoz közeli Islands nevű merülőhely. E helyről tudni kell, hogy itt a búvár útja a 12-16 méteres mélységű vízben, a szinte a felszínig érő változatos korallok alkotta "dombok" között vezet. Az "ösvények" hol összeszűkülnek, hol kiszélesednek, kisebb-nagyobb, hófehér homokkal borított aljú medencéket képezve. Egy merülésünk alkalmával egy ilyen 8-12 méter átmérőjű medencéhez érve meglepetéssel (megdöbbenéssel?) vettük észre, hogy annak a felső kétharmadát karcsú, 30-40 cm hosszúságú, ezüstszínű halak tömege szilárd fal benyomását keltve, tölti ki. Jellegzetes formájuk, szemük, s mozdulatlanságuk alapján könnyen azonosítottuk az akadályt: sok ezer egyedből álló fiatal barrakuda állta utunkat. A "rosszhírű" halak igaz kicsik, viszont nagyon sokan voltak, ezért némi tétovázás után, meglehetősen kelletlenül és óvatosan mozdultam, mozdultunk feléjük. (Kikerülésükre gyakorlatilag nem volt lehetőség.) Közeledtünkre a halraj alkotta fal megnyílt, utat engedett, majd a csoport mögött újra összezáródott. A merülés kiértékelésekor elmondottak szerint csoportunk minden tagja örömmel hagyta maga mögött a látványnak egyedülállóan érdekes és szép, de barátságosnak, vagy biztonságosnak viszont egyáltalán nem ítélt víz alatti völgyecskét. Két-három percnél többet nem tartózkodtunk a barrakuda raj között, közelében, viszont a halak részéről egyetlen egy gyors mozdulatot, helyváltoztatást, s főleg támadást egyikünk sem észlelt.
Végezetül egy befejező gondolat. A barrakuda alkatát, felépítését, mozgását tekintve egy igazi ragadozó hal. A kifejlett példányok - gyakorta - magányosan, egy meghatározott területen élnek, tehát elképzelhető, hogy vadászterületük, tehát a létfenntartásuk érdekében lesznek agresszívek, s támadnak a jelzéseiket figyelmen kívül hagyókra?