TALÁLKOZNAK? ÖSSZECSAPNAK, VAGY ÖSSZEBARÁTKOZNAK?

2014. ÁPRILIS 30.

A közel múltban, az egyik hírünkben arról számoltunk be, hogy miután Oroszország bekebelezte a Krím félszigetet, az orosz hadsereg kötelékébe kerültek a korábban az ukrán haderő által katonai célokra kiképzett delfinek és fókák. Egészen csendben említjük meg, hogy a katonadelfinek-fókák kiképzését jóval korábban, az egykori Szovjetunió hadserege kezdete meg,  s majd Ukrajna függetlenné válása után „kerültek át” annak az országnak a hadseregébe. Ezért tettük fel a korábbi hírünkben a kérdést – véleményünk szerint jogosan –, hogy az ukrán katonadelfinek dezertáltak, vagy hazatértek…

A térségben azóta is nagy a  feszültség. Fogalmazhatunk úgy is, „meglehetősen bonyolult” a helyzet. Folyik a katonai erődemonstráció is, mely keretében – mint az MTI is beszámolt erről – a NATO történetében először idén amerikai harci delfinek és oroszlánfókák is részt vesznek a katonai szövetség és Ukrajna közös hadgyakorlatán a Fekete-tengeren. Az állatokkal a radarrendszerek megzavarását, aknakeresést és katonai búvárok észlelését gyakorolják majd a tengeri emlősök kiképzési programjában. Ezenkívül kipróbálják majd azt az új, kifejezetten delfinekre szabott harci viseletet is, amelyet a Hawaii Egyetem kutatói fejlesztettek ki – mondta el Tom LaPuzza amerikai katonai szóvivő az Izvesztyija című orosz lap szerint. (Érdekesség, hogy 2012-ben felreppent egy hír, miszerint az USA haditengerészete rövidesen leszereli a katona delfin egységét és helyüket robotok fogják felváltani.)

Az egy- vagy kéthetesre tervezett hadgyakorlaton részt vevő húsz delfint és tíz oroszlánfókát a kaliforniai San Diegóból szállítják majd a Fekete-tengerhez egy speciális medencével ellátott repülőgépen.  LaPuzza hangsúlyozta: ez az első eset, hogy delfineket alkalmaznak egy NATO-hadgyakorlaton, sőt valószínűleg ez lesz az első alkalom, hogy amerikai harci delfinek a nyílt tengeren találkoznak majd orosz „kollégáikkal”.  

Jogosan tehető fel tehát a címben is szereplő kérdés, valóban előfordulhat-e, hogy a két – nem baráti – katonai egység harci célokra kiképzett tengeri emlősei vajon találkoznak-e egymással? S amennyiben igen, akkor mi fog történni? Össze fognak csapni egymással a San Diegóban és Szevasztopolban kiképzett katonadelfinek és fókák? S amennyiben ez bekövetkezne, a helyiek, vagy a távolról jöttek kerülnek ki győztesen – már, ha ilyesmiről egy ilyen helyzetben lehet beszélni – az összecsapásból? Megakadályozzák az „ellenséges” állatok akcióit, vagy valami egészen más helyzet alakul ki? Esetleg mindössze megismerkednek a távoli tengerekből származó állatok egymással, s különösebb agresszivitást mellőzve, mértéktartóan csak méregetik egymást? Előfordulhat-e, hogy a katonai rendfokozattal rendelkező jószágok akár össze is barátkozhatnak egymással?

Több kérdést tettünk fel – sőt lehetne még továbbiakat is – melyekre kérdés, hogy kapunk-e majd valaha is választ? Nem hisszük, hogy „logikai feltételezésekbe” szabad lenne belebonyolódni, hiszen nem igazán eldönthető – de tudásunk sincs meg hozzá (szerintünk másoknak sem. Szerk. megjegyzése) – hogy az állatok intelligenciája, a kiképzésük, vagy a fajukba az évmilliók alatt berögződött szokások leszenek-e egy esetleges találkozásnál a dominánsak…

Az MTI híréből megtudtuk még, hogy delfineket katonai célokra jelenleg a világon csak két helyen, San Diegóban és Szevasztopolban képeznek ki. A szevasztopoli kiképző központ állatai pedig nemrég hivatalosan az orosz haditengerészet fennhatósága alá kerültek, miután márciusban a Krím félszigetet az Oroszországi Föderációhoz csatolták.

Az amerikai haditengerészet kötelékében összesen mintegy száz palackorrú delfin, kaliforniai oroszlánfóka és beluga cet (fehér delfin) „teljesít szolgálatot”. Jurij Pliacsenko, a szevasztopoli harci delfinek egykori kiképzője az állatvédők éles tiltakozására számít. Szerinte a tengeri emlősök repülővel való szállítása az Egyesült Államokból a Fekete-tengerig nemcsak drága mulatság, de komolyan veszélyezteti az állatok egészségét is. Annak idején a Szovjetunió is tervezte, hogy kiképzésre a Földközi-tengerre viszi harci delfinjeit, de a gyakorlatot végül a nemzetközi közösség nyomására kénytelenek voltak lefújni – idézte fel Pliacsenko a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek.

Várjuk tehát – nyugodtan mondhatjuk, hogy izgalommal várjuk – az elkövetkezendő időszakok híreit a harci delfinekről és fókákról. Persze könnyen előfordulhat, hogy nem fog semmi kiszivárogni erről az állati katonai akcióról. Ugyanakkor feltehetjük nyugodtan azt a kérdést is, hogy kellene-e a világ bármelyik országának haderejében tengeri emlősök? Szerintünk egyszerű a válasz: nem…


Szerkesztőségi összeállítás az MTI híre alapján, képek forrása a világháló. (KKA)