OROSZORSZÁG BŐVÍTI KATONADELFIN EGYSÉGÉT

2016. MÁRCIUS 21.

Öt palackorrú delfin megvásárlására írt ki tendert szerdán honlapján az orosz védelmi minisztérium, legfeljebb 1,75 millió rubel (mintegy 4 millió forint) értékben. Az orosz katonai tárca két mozgékony nőstényt és három hímet keres, 2,3 és 2,7 méter közötti hosszúságban. A minisztérium feltételül szabta, hogy kifogásuknál legyen jelen egy tengeri emlősökre szakosodott állatorvos és a delfineket legkevesebb egy hónapon át karanténban kell tartani.

 A vízi emlősök rendeltetéséről a pályázatban nem esik szó. A tenderről az online kiadásában beszámoló Komszomolszkaja Pravda napilap emlékeztetett arra, hogy sajtóértesülések szerint 2014-ben – a Krím elfoglalása követően – az ott található ukrán – korábban szovjet – állami óceanárium harci delfinjei az orosz védelmi minisztérium rendelkezése alá kerültek.

A harci delfineket radarrendszerek megzavarására, aknakeresésre és katonai búvárok észlelésére használják az orosz és az amerikai hadseregben.

A katonadelfin egységek fenntartását a környezetvédők, más szervezetek és magánszemélyek csoportjai vitatják és tiltakoznak ellene. A krimi harci delfinek kiképzését még a szovjet hadsereg kezdte meg, majd Ukrajna függetlenné válása után az új ország hadserege tovább folytatta. A krimi katonadelfinek történetének különleges epizódja volt, hogy amikor a vízi emlősök már újra állampolgárságot váltva, az orosz hadsereghez tartoztak és fennállt a lehetősége, hogy a térségben fenyegető hadgyakorlatot tartó USA harci delfinjeivel találkozhatnak. Találkoznak? Összecsapnak, vagy összebarátkoznak? címmel írtunk a még 2014. áprilisában az akkori meglehetősen feszült eseményekről. (Végül nem találkoztak a két nagyhatalom katonadelfinjei.)

Érdeklődéssel várjuk a világ katonadelfinjeinek további sorsáról szóló híreket. Lehet persze, hogy elég lenne a katonáskodást az embereknek meghagyni, s a delfineket szabad állatokként csodálni, mert méltán csodálatraméltók. Ezt mi búvárok tudjuk a legjobban…

Forrás: MTI alapján Szerkesztőség