AZ EMBERHALRÓL...

2017. JÚLIUS 14.

Nyilvánvalóan nem ember, de még csak nem is hal a barlangi vakgőte. E fura nevet azért ragasztották rá (vaj ki lehetett?) állítólag, mert bőrében nincsenek pigmentek, így általában rózsaszínű, így a színe, és emberszerű kezei miatt hívják emberhalnak. Megjegyzésre érdemes, hogy a mellső lábán három, a hátsón két ujj található, tehát ez sem tökéles azonosság, de mondjuk, azért mégis valami hasonlóság... Ez a 30 centiméter hosszú, vékony, hengeres testű, rövid lábú lény, tudományos nevén Proteus anguinus a kétéltűek osztályába a farkos kétéltűek (Caudata) rendjébe és a kopoltyús gőtefélék (Proteidae) családjába tartozó Proteus nem egyetlen faja. (Az utóbbi mondat forrása a Wikipedia. Szerk. megjegyzése)

Régóta ismert a barlangi vak gőte (mivel sötétben él, szeme visszafejlődött, ezért nem lát), de a tudományos kutatók is meglehetősen keveset tudnak róla. Érthető ez, bár évmilliók óta él, de rejtve, barlangi vizek mélyén, így a megfigyelésére sokáig semmi esély nem volt. Lehet, hogy mert kevés róla az ismeret, s ezt „ellensúlyozandó”, számos nevet kapott - az előzőekben már említetteken túl - az állat: barlangi gőte, barlangi változány, halgyík, halgőte vagy olm. Néhány éves (akár lehet ez tíz éves is) mesterséges körülmények között végzett megfigyelések és azon alapuló logikai okfejtések alapján úgy vélik a kutatói, akár száz éves kort is megérheti. Petékkel szaporodik, de az ivarérettsége eléréséhez el kell érnie a 15 éves kort, de úgy tudni, hogy évtizedenként egyszer, legfeljebb kétszer szaporodik. Európában őshonos, azon belül Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Montenegró és Olaszország területén fedeztek fel vak gőte példányokat. A Postojna-csepkőbarlangban akváriumban megtekinthetők Proteus anguinus-ok. A barlangi vizekben eddig a legmélyebb találkozás 100 méteren volt az állattal. Most úgy tűnik megdőlt a rekord, mert egy horvátországi barlangi tóban 136 méter mélységben fedezték fel az emberhalat. A barlangi vak gőte veszélyeztetett állat, szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Szerkesztőségi összeállítás