ÉVFORDULÓ - 159 ÉVE SZÜLETETT LOUIS BOUTAN

2018. MÁRCIUS 6.

159 évvel ezelőtt, 1859. március 6-án született a francia Louis Boutan, aki 1893-ban készítette el a világon az első víz alatti fotográfiát. (A különféle viták elkerülése végett, Ő volt az első, aki lemerült a tengerbe és úgy készített fényképet – Szerk. megjegyzése.)

Boutan tudós volt, zoológus professzor, s munkája-kutatásai kapcsán került kapcsolatba a víz alatti világgal, a merüléssel. A felszín alatt látottak oly annyira megérintették, hogy úgy döntött, az ott látottakat meg kell örökíteni, hogy mások is megnézhessék. Felvételét úgy készítette, hogy tekintélyes méretű kameráját sisakos búvár felszerelésben a víz alatt maga kezelte és felvételei készítésekor villanó fényt is használt.

A víz alatti fotografálás tapasztalatairól Boutan 1898-ban kiadott egy könyvet is Víz alatti fényképezés (La photographie sous-marine) címmel. A víz alatti fotózás úttörője 1934-ben, 75 éves korában hunyt el.


Szerkesztőség