BIZARR LÉNY A MÉLYBŐL - FEJETLEN CSIRKESZÖRNY

2018. OKTÓBER 25.

Egy különös formájú lény került az Antarktisz keleti része mellett a hideg mélyben a kutatók kamerái elé. Leginkább egy fejetlen csirkére emlékeztet az állat, amit Enypniastes eximia néven ismer a tudomány. A fejetlen csirkehallal eddig ebben a térségben még soha nem találkoztak, először 1984. áprilisában a Bahamák Nagy-Abaco-szigeténél észlelték.

A fejetlen csirke valójában egy mélytengeri uborka, ami esetenként 1000 méter mélységben is megtalálható, többnyire mintegy 50 méterrel a fenék felett. Az akár 25 centiméterre is megnövő, áttetsző lénynek a teste mellett úszóhártyái vannak, melyek a helyváltoztatásban és a kormányzásban segítik az állatot. A húsos csápjain lévő szájakkal táplálkozik és a csápok a testnek a fenékhez történő rögzítésében is közreműködnek. Az Enypniastes főleg a tengerfenéki üledékből táplálkozik. Ez a folyamat nagyon gyors legfeljebb egy percig tartózkodnak a fenéken, így igyekeznek az ott rájuk leselkedő ragadozókat elkerülni. A fiatal példányok halványrózsaszínűek, míg az idősebbek állatok testének színe sötét bíbor-sötét vörös. A fejetlen csirkehal úszóhártyáinak, illetve testének egyes pontjai képesek világítani. Ez a biolumineszcenciai (bioluminescence) képesség a táplálék odavonzást és az ellenfelek elijesztését egyaránt szolgálja.


Forrás: Ripost.hu alapján Szerkesztőség