Búvárinfó

1. RÉSZ

Megérkezett december, az esztendő tizenkettedik, a polgári év utolsó, az egyházi év első hónapja. Az antik római naptár tizedik hónapja volt az évutó, innen származik a december név. December havát sokféleképpen nevezik: a csillagászok a „Bak havának” tartják, a meteorológia „Télelőként” tartja számon, a székely naptár szerint az „Álom hava”, a régi magyar neve pedig a hó legnagyobb ünnepe kapcsán „Karácsony hava”, még régebbi eleink, az Avisura szerint az Istenfiak (Tárkányok) hava elnevezést használták. Decembert jogosan nevezhetnénk Advent heteinek is, hiszen a „várakozás” a hónap 24-ik napjáig tart…

December (is) gazdag búvártörténeti emlékekben. A legrégebbi esemény William Henry (lenti képen) születésnapja, ami 1774. december 12-én volt. Az angol kémikus nevét viselő híres törvénye kimondja, hogy egy gáz oldhatósága egy folyadékban adott hőmérsékleten egyenesen arányos a gáznak a folyadék feletti parciális nyomásával. A törvényszerűséggel szemléletes módon a mindennapokban a szénsavas italok kibontásakor találkozhatunk. Ugyanezen a törvényszerűség magyarázza búvároknál esetlegesen kialakuló keszonbetegséget is, amikor a vérben a nagy nyomás hatására feloldódott nitrogén a gyors felemelkedés során hirtelen felszabadul, ami súlyos (esetleg végzetes) egészségkárosodással járhat.

Az időben nagyot ugorva az 1942-es esztendőt szükséges megemlíteni egy fontos találkozás okán. Decemberben Párizsban találkozott Jacques-Yves Cousteau és Emil Gagnan. Gagnan az Air Lquide gyár mérnöke volt, s a cég ebben az időben a háborús benzinkorlátozások miatt a gépkocsik világítógázzal történő üzemeltetésével foglalkozott. (Érdekességként említjük, hogy ezekben a háborús években a budapesti taxik is a franciákhoz hasonlóan hasonlóan, világítógázzal üzemeltek. Szerk. megjegyzése) A gázt magasnyomáson, palackban tárolták és az adagoláshoz nyomáscsökkentőre volt szükség. Ezt az elvet használták fel a légzőautomata előállításakor. (Képünkön Cousteau és Gagnan egy későbbi találkozásán készült fotó.)

Az ismeretség eredményeként néhány héten belül Cousteau a Marne-folyóban kipróbálta a Gagnan által szerkesztett első légzőkészüléket. Igaz, ez még nem működött tökéletesen. A tapasztalatok alapján a következő év júniusára elkészült el az Aqua Lung tökéletes változata, a doboz formájú CG43 kéttömlős légégzőautomatával (hátreduktorral), mely utat nyitott a csend világába a kedvtelési célú búvárok millióinak…

S a magyar búvártörténések között is több említésre méltó is decemberhez kapcsolódik. 1958-as év utolsó hónapjában Básta Rezső a magyarországi legmélyebb nyílt vízben, a Hévízi-tóban 35 méterre (más források szerint 37 méterre) merül légzőkészülékkel, ugyanekkor Seiberling László és Szilágyi István 25 méteres mélységet értek el szabadtüdős merüléssel. Ezek az eredmények akkor magyar mélymerülési rekordnak számítottak. A merülések célja – annak ellenére, hogy rekordot állítottak fel a merülők – elsődlegesen a tapasztalatszerzés volt, hiszen abban az időben még viszonylag kevés ilyen mélységű merülést hajtottak végre magyar könnyűbúvárok.

A következő évben, 1959. december 27-29-e között az MHS BEKSZ (Budapesti Elnökség Könnyűbúvár Szakosztály) búvárai Hortolányi Gyula vezetésével (lenti képen) a Baradla-Alsó-barlangban tartott kutatótáboruk alkalmával átúszták a második szifont. A szifon után egy 15 méter hosszú levegős szakaszt követően egy újabb szifon (harmadik) állta a kutatók útját, ahol akkor nem sikerült átjutniuk. Az adott korban ez a merülés jelentős búvárteljesítménynek minősült és a barlang kutatásában fontos eredménynek számított.

Újabb egy évvel később, ismét egy kiemelkedő barlangi búvár eseményt jegyezhetünk fel. Az MHSZ BEKSZ búvárai 1960. december utolsó napján Hortolányi Gyula vezetésével megkezdték a Tapolcai-tavasbarlang víz alatti részeinek feltárását. A tíz napos kutatótábor során mintegy 300 méter addig ismeretlen víz alatti járatot tártak fel, melyből 214 méternyit fel is térképeztek. Átlag 11 fő vett részt a munkákban, összesen 2.290 kutatóórát fordítottak feltárásra és 1.640 percet merültek. A víz alatti merülések az ún. Csónakázó-ágból indulva a barlangon kívül lévő Malom-tó felé irányultak. A búvárok a merülések során felfedezték az un. Kis-termet, majd az utána következő Nagy-termet is, melyeket az elkészített térképükön is feltüntettek. A térképezést Marek István vezette, a kutatás műszaki vezetője Kádár Imre és Schopper Tibor voltak A kutatásról készített 16 mm-es víz alatti film – az operatőr Hajdú László volt – nagy elismerést váltott ki és díjat is kapott a következő évi Bécsben megrendezett III. Speleológiai Világkongresszuson.

Különleges élményben volt részük 1963. december 11-én a magyar TV nézőinek, első alkalommal láthattak élő televíziós közvetítést a víz alól. A Fővárosi Vízműveknek a Duna alatt átvezető káposztás-megyeri bújtatójának víz alatti átvizsgálásáról tudósító közvetítés Chambre Attila vezetésével és szervezésében könnyűbúvárok, televíziósok és a Fővárosi Vízművek illetékeseinek meglehetősen bonyolult és összetett előkészítői munkálatai után jött létre. A TV közvetítés részletes története Chambre Hét tenger búvárkalandjai című könyvéből ismerhető meg. (Az alábbi képen a könyv borítója látható, a másik képen Chambre 1954-ben Dr Kessler Huber és Rádai Ödön társaságában a budai Malom-tóban.)

Folytatjuk!

2. RÉSZ

2018. DECEMBER 4.

A rendszerváltoztatás hajnalán, 1989-es esztendő decemberének kilencedik napján az MHSZ megszüntetése (feloszlatása) után – több mint negyven búváregyesület képviselői demokratikus választások útján megalakították a Magyar Búvár Szövetséget. Az MBSZ az alapító dokumentumában az MKBSZ-t (Magyar Könnyűbúvár Szövetség) jogelődjének nyilvánította. Az MKBSZ jogelődségének (kényszerű) elfogadására azért volt szükség, mert ha egy teljesen új szervezetként alakult volna meg az MBSZ, akkor automatikusan megszűnt volna a CMAS tagsága. A belépés, illetve a jelentkezés elfogadása akár több évig is elhúzódhatott volna, akkor viszont az akkor is már nagyon sikeres búvár versenysportolók nemzetközi versenyeken nem vehettek volna részt, illetve nemzetközi minősítést nem szerezhettek volna. A küldöttek elnöknek Csepregi Oszkárt, elnökhelyetteseknek Surányi Csabát és Ludvigh Zoltánt választották. Az elnökség tagjai dr. Hazai Balázs, Ivanics István, Vámosi Antal, dr. Pálfi Zoltán, Roith György, Czakó László lettek, a felügyelő bizottság elnöke pedig Szabó Dezső.

Az év végéig az újonnan megalakult Szövetségnek 40 rendes, és 23 rendkívüli tagja volt. (A Szövetség névrészlet technikai okokból 2000-ben változott Szakszövetségre.) A Szövetség szervezetét a CMAS-hoz hasonlóan alakították ki, rövidesen megalakultak a szakmai alapon szerveződő bizottságok, albizottságok. Az MBSZ az első alapszabályában megfogalmazta, hogy minden magyarországi búvár szervezete, minden magyar búvár érdekképviselője, a búvárkodás minden területének segítője kíván lenni. Sajnos ebből meglehetősen kevés – majdnem, hogy semmi – valósult meg. A megalakulás és a szép, pontosabban jól hangzó egységesítést, összefogást célzó program megfogalmazása után egy-két éven belül új búvároktatási rendszerek jelentek meg, akik saját szervezetet hoztak létre, s elhatárolódtak az MBSZ-től. Nemzetközi szervezetnek minősítették magukat, s nem tekinteték magukra kötelezőnek a magyarországi legfőbb búvárszervezet szabályait, irányelveit. Az ország demokratikus átalakítása megkönnyítette a társadalmi szervezetek létrejöttét, a vállalkozások indítását is. Szép számmal jelentek meg az MBSZ megalakítása után ilyen szervezetek és cégek, akik szintén elvetették az együttműködést az Szövetséggel. Ténykérdés, hogy a Szövetség sem lépett fel soha kellő határozottsággal a jogszabályok által biztosított vezető szerepének érvényesítése érdekében. Így az évek-évtizedek alatt a Szövetség mellett még számtalan búvárszervezet alakult, létezik – egyesek mindössze csak állítják magukról, hogy léteznek – így az egységesség, az összefogás, az együttműködés szép elve a semmibe foszlott… Kár… Persze biztos, hogy nem mindenki sajnálja… Miért? Ugye erre a kérdésre nem kell választ adni!

MAGYAR BÚVÁRÚJSÁGOK, MELYEK DECEMBERBEN JELENTEK MEG ELŐSZÖR

A BÚVÁRHARANG mutatványszáma 1989. december közepén jelent meg. A lapot méltán nevezhetjük az első hazai búvár magazinnak. Az újság kiadója a POSEIDON Sportegyesület volt, a népes szerkesztőbizottságot (Bojtár Ottó, Haraszti Tamás, Kollár K. Attila, Manek Attila, Mácsai Endre, Rompos Károly, Szabó Jenő, Vámosi Antal) a felelős szerkesztő, Maróthy László irányította. A lap 1993-ig jelent meg, megszűnése elsősorban a terjesztés problémáiból eredő anyagi nehézségekre vezethető vissza.

Öt évvel később, 1994. decemberében találkozhattak először a hazai búvárok a BÚVÁRINFÓ próbaszámával. A havonta megjelenő újság „nyomatnak” indult, s a lap indulásakor a Szerkesztősége célul tűzte ki, hogy fórumot teremtsen a hazai búvároknak, hírekkel, információkkal, szakmai anyagokkal segítse a magyarországi búvárkodás fejlődését. Az azóta eltelt 24 esztendőben a BÚVÁRINFÓ folyamatosan megjelent, s már több, mint tíz éve az adott igényekhez igazodva, napi frissítésű világhálós oldallal is igyekszik a hazai búvártársadalmat informálni.