Búvárinfó

Február 2-án, születésnapján Ugray Károlyra emlékezünk, akit méltán tekinthetünk a nehézbúvár tevékenység, a búvármunka végzés, a „búvármesterség” magyarországi megalapozójának. Ugray Károly Budapesten, 1901. február 2-án született. (Az Ugray nevet az Ungerröl 1938-ban magyarosította.) Gimnáziumi tanulmányai után a Műegyetemre iratkozott be, de mivel szülei nem tudták anyagilag támogatni fiúk tanulmányait, ezért a Magyar Királyi Honvédség ösztöndíjasaként végezte el az egyetemet. Mérnökhallgatóként került 1923. márciusában a Folyamerők újpesti Gróf Csáky laktanyájába műhelyfőnöki beosztásba, ahol megismerkedett az itteni búvárcsapattal, ami egész további életét alapvetően meghatározta.

A következő évben, a diplomája megszerzése után műszaki hivatali főnöki beosztást kapott, majd később dr. Hardy Kálmán altábornagy folyamőr-főkapitány mellé műszaki tanácsadóvá nevezték ki.
A Csáky laktanyába kerülése utáni évben búvárvizsgát tett. Parancsnokai engedélye alapján összegyűjtötte a trianoni béke diktátum miatt szétszóródott búvárfelszereléseket és nagy energiával látott hozzá a búváregység, a m. kir. Folyamőrség megszervezéséhez. Tanulmányozta a nyugat-európai búvár szakirodalmat, majd búvárszabályzatot készített, tehát lényegében újraszervezte, új alapokra helyezte a Folyamőrök búváregységét. Engedélyt kért és kapott rendszeres merülési gyakorlatok megszervezésére, melyek során igen gyakran közhasznú civil, polgári feladatokat is végeztek búvárai. Mivel a tényleges katonai szolgálat letelte után a katonabúvárok leszereltek és újak vonultak be, ezért az általa szervezett, irányított búvártanfolyamok, az újoncok búvárkiképzése folyamatos feladatot jelentett. A II. Világháború kezdetére lényegében egy komoly elméleti felkészültséggel és nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező, jól felszerelt búváregységet szervezett meg. Az alábbi első képünkön Ugray Károly még 1922-ben a "bujtatott folyamőrök" között az első sorban ülők között balról a harmadik, a második képen már a "hivatalos-egyeneruhás" Folyamőrök között – jobbról a harmadik.

Ugray Károlynak és a m. kir. Folyamerők búvárainak (1939-től m. kir. Folyamerőkre változott a Folyamőrség neve. – Szerk. megjegyzése) az 1941-es év új és nagyon komoly kihívást jelentett, mivel a legnehezebb és legveszélyesebb munkákra kellett felvonulniuk és elvégezniük. Ezek az új feladatokat elsősorban a háborús cselekményekben felrobbantott hidak, elsüllyesztett hajók felderítései, a roncsokba történő behatolás és azok szétdarabolása és kiemelése voltakt. Ezeknek a búvármunkáknak az volt az oka, hogy hazánk 1941-ben visszafoglalta a Dél-vidéken az un. baranyai háromszöget. Az innen visszavonuló-menekülő jugoszláv egységek felrobbantották az újvidéki hidakat. A hajózó út roncsoktól történő megtisztítása Ugray Károly búváraira várt. A parancsnoknak számos új szakmai problémával kellett szembenéznie és megoldania: egy időben több egysége, különböző különösen veszélyes helyszínen dolgozott. S ezeknek a munkáknak az elvégzése igen nehéz körülmények között, katonai feladatként ellátva, melyek során folyamatos robbantásokkal, víz alatti vágással és a lehető leggyorsabban kellett a roncsokat eltávolítaniuk. Eredményesen végezték el – többek között – Dél-vidéken az Újvidéki-, a Gombosi-híd, a Dráva nevű monitor kiemelését, majd később Budapesten a lebombázott Újpesti vasúti híd roncsainak, és a felrobbantott Margit-hídról a Dunába zuhant járműveknek a kiemelését. Az alábbi kép egy az ujonan bevonuló folyamőrök részére tartott búvártanfolyamon még 1935. július 8-án készült, ahol a sisakos búvárjelölt felkészül a merülésre, mellette kicsit hátrébb Ugray Károly látható. (Köszönet a családi eredetű kép megosztásáért Dr. Tóth J. Attilának. Szerk. megjegyzése)

A II. Világháború után Ugray Károly jelentkezett az un. igazoló bizottságnál, amely alezredesi rendfokozatát meghagyta és a Magyar Néphadsereg állományába átvette. Még ebben az évben a Közlekedési- és Postaügyi Minisztériumba helyezték át a hajó- és híd roncsmentesítési feladatok koordinálására. Gyakorlatilag újra ott kellett Ugraynak kezdenie a munkát, mint 1923-ban a Csáky laktanyába kerülésekor: a búvárfelszerelések szétszórva, a tapasztalt búvárok egy jelentős része külföldön hadifogságba volt. A fiatalkori lendülettel azonosan kezdte újra a semmiből való építkezést, hogy a nagyon sok és nagyon veszélyes munkákat, a háború okozta pusztítás víz alatti tanúinak, a roncsoknak az eltávolíttatását megszervezze, feltételeit biztosítsa.

Később, 1950-ben a Közúti Hídfenntartó Vállalat igazgatójának nevezték ki, majd a Hídépítő Vállalattal történő összevonás után a búvárok, tűzszerészek, hajósok tevékenységét összefogó Különleges Osztály főépítésvezetőjének nevezték ki. Ezt a beosztását 1961-ig, nyugdíjazásáig töltötte be. Irányítása-felügyelete mellett a legkülönbözőbb feladatokat végezték búvárai: a hídroncsok kiemelésétől kezdve, a Hévízi-tó forrásának felmérésén át, a nagyszabású víz alatti építési feladatokig.

Ugray Károly nagyon gazdag és sokrétű elméleti és gyakorlati ismereteit a „Búvárismeretek” című könyvében foglalta össze, amit a Közlekedési Kiadó 1953-ban jelentetett meg mindössze 375 (!) példányban. Napjainkig is ez az egyetlen nehézbúvár-, és búvármunka ismereteket tartalmazó, magyar nyelven megjelent módszertani szakkönyv. Ugray a magyarországi viszonyoknak megfelelő, a munkavégzéshez használható dekompressziós táblázatot is kidolgozott. Nevéhez fűződik a háromtömlős hidrogén vágópisztoly kifejlesztése is.

Ugray Károly életét a nehézbúvárok között töltötte, ennek ellenére figyelemmel kísérte az időközben egyre népszerűbbé váló és a munkavégzésbe is bevont könnyűbúvárkodást. Életének utolsó évtizedét az ÁBKSZ búvár- és tűzszerész csoportjánál töltötte, miközben egy új könyv megírására készült, gyűjtötte az anyagokat, azonban a mű, sajnos befejezetlen maradt.

Kilencvenhét éves korában, 1998. június 29-én hunyt el Ugray Károly, sírja – az alábbi képen látható – a Farkasréti temetőben van.

Szerkesztőség (Írásunkhoz felhasználtuk néhai Hararaszti Tamás a BÚVÁRHARANG c. újság 1989. évi mutatványszámában megjelent cikkét is.)