A VÍZZEL KAPCSOLATOS SZAVAIN EREDETÉRŐL

2005. FEBRUÁR 26.

A búvárok körében érdeklődésre tarthat számot, hogy őseink milyen kapcsolatban voltak a vízzel, mióta és milyen szerepet játszott életükben. Nyilvánvaló, hogy egy tengerparti nép életében alapvetően meghatározó szerepet játszik ez a fontos elem. Mit jelentett nekünk magyaroknak, pontosabban őseinknek a Kárpát-medencében, mint szárazföldi nemzetnek a víz?...

A szárazföldi nemzet meghatározással lehet, hogy sokan nem értenek egyet, hiszen élő az a vélemény, hogy volt idő, amikor Magyarország határainál három tenger vize hullámzott. Sajnos ez így nem teljesen igaz, valójában a három az kettő, s az sem egy időben volt... E kérdés fejtegetése nem biztos, hogy most és e hasábokon a legindokoltabb, különösen, ha a bevezető mondatot, mint címet, a téma meghatározójának tekintjük.

Az ember és egy tárgy, vagy jelenség kapcsolatáról leginkább a nyelv tanúskodik. Nyilvánvaló, hogy a régmúlt időkből fennmaradt tárgyak is jelentős szerepet játszhatnak a múlt felderítésében, megismerésében, viszont lehet, hogy a leletek hiányosak, sőt még az is előfordulhat, hogy különféle okok miatt egyes időszakokból semmi kézzelfogható emlék nem maradt.

A nyelv az idők folyamán jelentős fejlődésen meg keresztül, tehát joggal tehető fel a kérdés, hogyan segíti a régmúlt feltárását? Egyszerű a válasz, a nyelv írott emlékeit kell vizsgálnunk, mely számos kérdésben - így esetünkben a vízzel való kapcsolatunkról - pontos útmutatást adhat.

Az első vízzel kapcsolatos szavunk írott formában a 950. körüli évekből maradt fent, s ez a szó a csorog volt. Érdekes, hogy a föveny kifejezést 1055-ben írták le először, pontosabban ebből az időből maradt meg e szót (is) tartalmazó írásos emlék. Ugyancsak nagyon régi írás (1015.) őrizte meg a tó kifejezést. Az írásunk tárgyát képező szó, a víz leírt változata 1195-böl maradt fent. Az apad, ár, forrás, patak szavak az 1100-1200 közötti időszakból származó írásos emlékekből, míg az ázik, a borkút (forrás), fenék, gödör, hévíz, láp, part, vápa (tócsa) és zátony szavak leírt formája pedig az 1200-1300. közötti évekből ismertek. Sajnos a magam részéről nem sikerült nyomára bukkannom a "búvár, vagy a merülés" szavaknak. Az viszont biztos, hogy az úszás kifejezés a XIV. szd.-ból származó Képes Krónikában szerepel. E becses kötet egyik fejezetében (tudomásom szerint a 89.-ik) ismerteti a szerző az 1052. évi, III. Henrik német-római császár és seregei által Pozsony várának történő megtámadását, s említést tesz Zotmund nevű (Vörösmarty Mihály balladájában Búvár Kundnak nevezi) magyar harcosról, aki "jó úszó lévén" éjszaka víz alatt a császári hajókhoz úszott és megfúrta azokat. (A hajók elsüllyesztésének búvármódszerekkel történő lehetőségéről itt és most nem kívánok írni.) Történelmi tény, hogy Henrik hajói elsüllyedtek, s így kényszerült feladni a vár ostromát és kivonulni hazánkból. Úgy gondolom, hogy nem tévedek, ha a Képes Krónikában foglaltak alapján az úszás, búvárkodás nyelvi emlékét az 1370. körül, ismeretlen udvari krónikások által íródott, itáliai miniatúrákkal gazdagon díszített kódexben vélem fellelni.

(A "vizes szavak" írott dokumentumokban történő megjelenésének forrása az
"Álmok Álmodói - Világraszóló Magyarok" c. könyv.)


SZERKESZTETTE: KOLLÁR K. ATTILA