MAGYAR BÚVÁROK MENTETTEK

2005. JÚNIUS 27.

Magyar búvárok mentettek - A német búvárok már a kihűlés szélén voltak. Szegedi búvárok mentettek ki a Vörös-tengerből hat német búvárt. A bajba került búvárokat egy áramlás sodorta el hajójuktól, és több mint öt órán keresztül hánykolódtak a három méteres hullámokban. A mentőakció a szegedi búvárok követelésére indult meg, és ők találták meg a négy nőből és két férfiből álló csoportot 15 kilométerre attól a zátonytól, ahol merültek. Mindez a szárazföldtől 130 kilométernyire zajlott.
A mentést a szegedi búvárok a hajójukról filmezték egy víz alatti kamerával. A felvételeken is jól látszik, hogy a vízben sodródó német búvárokat szinte teljesen eltakarják a hatalmas hullámok. A mentést a magyar búvárok majdnem szó szerint kierőszakolták.
"Az volt a félelmetes, hogy három órán keresztül nem keresték az embereket, csak álltak, és valami majd lesz. Ekkora hullámzásban meg szélben ez iszonyú" - mondta Cseh Attila búvároktató, a szegedi Breki Búváriskola oktatója.
Öt hajóból végül csak kettő követte a magyarokat. Az áramlás irányában indultak el. A felvételeiket itthon elemezve azt mondják, nehezebb feladatuk volt, mint ha egy tűt keresnének a szénakazalban.
"Amikor elindultunk, reménytelennek tűnt a keresés, de meg kellett próbálni, minden esélyt meg kellett adni, hogy megtaláljuk őket még záros határidőn belül" - mondta Cseh Attila.
A német csoportot a kiindulópontjuktól tizenöt kilométernyire ragadta el a rendkívül erős áramlat. Egyikük hamarabb merült le a zátonynál, társai keresni kezdték, ekkor sodorta el őket a víz, és mire a felszínre jöttek, hajójukról már nem látszottak. Az egymásba kapaszkodó búvárokat az utolsó pillanatban vették észre a magyarok, és majdnem hat órányi hánykolódás után húzták ki őket a vízből.
"Sokkos állapotban voltak, a kihűlés meg a sokk volt a probléma" - fogalmaz Gyúró László, a szegedi Manta Búvárklub búvárja.
A szegedi búvárcsoport egyik tagja orvos, a hajón ő látta el a német búvárokat. Ha nem hosszú, hanem a Vörös-tenger 25 fokos vizében használatos rövid, úgynevezett trópusi búvárruhát használnak, valószínűleg kihűltek volna, mire megtalálják őket. Így azonban, a szegedi búvároknak köszönhetően túlélték a kalandot.


RTL-KLUB