A montenegrói expedíciók szervezői három éve invitáltak először a
Njegusi polje legmélyebb barlangjába, hogy a 280 méter mélységben záró
szifon mögötti szakaszokat felderítsük. 2003-ban gépjármű műszaki probléma
hiúsította meg az utazást, 2004-ben egy szó szerint értendő lórúgás,
a jósvafői falunapokon. Időközben egy szerb búvár átúszott az 55 m hosszú
szifonon, de egy rövid meander után nagyobb akna állta útját.
Idén hárman vállalkoztunk a szifon mögött - vélhetően mélyebb szintre
vezető járatok felderítésére. Szalay Kornéllal kiegészülve, nem csak
egy kiváló búvárral indultunk útnak, hanem egy megbízható autóval is.
A falunapokra pedig egyszerűen nem mentünk el.
Augusztus 3-án este érkeztünk meg Njegusiba, ahova magunkkal vittük
a rossz időt. Gyors tájékozódásunk során könyvelhettük el azt a tényt,
hogy a barlangot két-három nap alatt lehet beszerelni. Másnap ez meg
is kezdödött. Mivel a Njegos feltárása is eredményesen zajlott és kötéligényes
volt, a Dubokira épphogy össze tudtuk szedni a szükséges mennyiséget.
Megkezdtük a felszerelés leszállítását is. Három nap alatt minden felszerelés
lekerült a szifon partjára, összesen 14 beg. A negyedik nap, augusztus
7-én délben indultunk el, hogy merüljünk egyet. A szifonhoz viszonylag
hamar leértünk, majd meg kezdtük a kicsomagolást és az összeszerelést.
A szifontó ill. a partja ideálisnak tűnt első látásra, de igazán szárazon
lévő felületet nem-igen találtunk. Így nagyon hosszadalmasra sikeredett
a felkészülés. Következett az átúszás, a felszerelés átszállítása, a
telefonvonal kiépítése és az átöltözés. Bekarbidoltunk és este kilenc
körül telefonon egyeztettük az első felderítő utat. A szélesebb folyosó
keskeny hasadékban folytatódott, majd egy akna szájába torkollott. Visszatértünk
a szifon közelébe, ahol egy kerülőnek tűnő járatba felmászva az előbbi
akna tetejébe értünk. Kötéllel visszatértünk az aknához, ahol húsz méterrel
lejjebb kiderült, hogy többet leszünk lent, mint terveztük. Telefonon
egyeztettük az időt és még néhány órás ügyeletet kértünk a szifon hoz.
Gyakorta megesik, hogy egy kiadós továbbjutás esetén elég messzire kerülünk
ahhoz, hogy visszafelé legyen energiánk a térképezésre. Ennek elejét
véve az akna aljából meg indítottuk a poligont. A meander, amelyben
mi és a víz is folytatta útját, tágas, de mászós volt. Hamarosan újabb
letörés peremén álltunk. Az ereszkedések lefelé egyre vastagabb mésztufa
falakon történtek. Kisebb tó kanyarodik, amire azt hisszük: szifon,
de egy vízszintes folyosót rejt. Itt a főte a vízszint közelében alacsonyra
ereszkedik, és a túloldalon is jól látszik a szifonokra jellemző öblös
forma együttes. A folyosó akna peremére ér és a mész-tufadomb meredeken
hullik alá. Hosszabb ereszkedés után tágas aknafenéken a tufa-medencék
gerince után újabb szép meander vezet tovább. A következő meanderakna
hatalmas mésztufalejtője ismét kötelet igényel. Az ereszkedés egy kisebb
párkány után folytatódik a táguló aknában. Negyven méter után Dínó előrement
és csak artikulátlan üvöltését hallottuk. Egymásra néztünk: nincs még
szifon. Fúrtunk egy megosztást, és mivel elfogyott a magunkkal hozott
140 méter kötél, csak 10 métert mentünk lejjebb egy párkányra, ahonnan
egy 40 m mély aknába lehetett lekukkantani. A járatok és az aknák lefelé
egyre tágasabbak, és ez az utolsó akna helyenként már 10-15 m széles.
Visszafelé még néhány fotót is készítettünk és fel mértük az első aknát
a szifon ig. Hajnali fél négy körül jelentkeztünk az ügyeletnek, majd
vonalat bontottunk, visszacsomagoltunk mindent, beöltözés, szifontranszport
után újabb átöltözés és a kiszállítás előkészítéseként visszabegelés.
A kiutat kicsit az is lassította, hogy az ügyeletnek becsomagolt felszerelésekkel
egy slószt is felküldtünk. A felszínre huszonegy órával a leszállás
után értünk fel, reggel kilenckor. Két nap alatt mindent sikerült kihozni
a barlangból.
Az új részt a szifonnál együtt 300 m hosszban mértük fel. Az utolsó
párkányig 120 méter mélyre ereszkedtünk, és innen távmérővel 40 méterre
mértünk le. Jövőre tervezzük a további feltárást, amit csak a szifon
mögötti bivakkal tudunk megvalósítani. Végezetül szeretnénk megköszönni
mindenkinek a segítséget és a felszereléseket. Külön köszönet illeti
a transzportcsapatot és a telefonügyeleteseket: Kiss H., Nyúl, Hernádi
Bogi, Klaricza Á., Haraszti K., Bubba, E. Anna, Regös Szilárd, Várj
Laci, Heilinger B., Szamosi G., Pinti, Csekő Á., Kékesi Ica, M. Anna,
Perényi K., Svéd, Kisróka, Németh L., Csiribá, Kocsis Gy., Zaránd P.,
Szűcs L., Polyák Á., Orosz A., Ács V., Kovács K. Jeti, Csekő Zs., Szabados
F., Kocsis Áki, Dini, Dórika, Kékesi 1., Fekete K., Fedor T.
(Az írás megjelent az MKBT 2005. szepember-októberi
tájékoztató füzetében)