ÁPRILIS 14-E A TITANIC KATASZTRÓFÁJÁNAK 95. ÉVFORDULÓJA

2007. ÁPRILIS 14.

A brit lobogó alatt hajózó Titanic luxushajó akkor a világ legnagyobb hajójának számított: hossza 267 méter, súlya 46 238 tonna, vízkiszorítása 68 ezer tonna volt. A három hajócsavart 45 ezer lóerővel hajtották a motorok, a hajó így 20-25 csomós sebességgel haladhatott, a 159 kazán számára 8 ezer tonna szenet halmoztak fel.

A Titanic 1912. április 10-én indult Southamptonból első és utolsó útjára, fedélzetén 2208 emberrel. A fő szempont a gyorsaság, az 5 nap 11 óra 37 perces átkelési rekord megdöntése volt, a „Kék szalag” elhódítása a rivális Cunard társaságtól. A hajót legrövidebb, de jéghegyektől hemzsegő északi útvonalra irányították abban a hitben (amit a tapasztalt kapitány is osztott), hogy ezek sem jelenthetnek veszélyt.

A Titanic luxushajó első útján, 1912. április 15-ére virradó végzetes éjszakán kevesebb, mint három óra alatt süllyedt el, miután jéghegynek ütközött. A sebességi rekord kísérletért a 2201 utas közül 1513-nak az életével kellett fizetnie.

Már régóta ismert az az elmélet, amely szerint a Titanic katasztrófáját a jéghegyen kívül építési hiba okozta. Az amerikai Tim Foecke és Hooper McCarthy kutatók szerint az óceánjáró a szegecsek gyenge volta miatt merült el. "Megvizsgáltunk 48, a Titanic roncsaiból felszínre hozott szegecset. Kiszámoltuk, hogy mintegy kilenc tonnás terhelésnek kellett volna ellenállniuk, de már négy tonnásnál elengedtek" - mondta Tim Foecke, az amerikai Szabvány- és Technológiai Intézet kutatója. Miután a két kutató és Chris Topp brit kovács tíz éven keresztül vizsgálta a szegecseket, és arra jutott, hogy amikor a jéghegy végigsúrolta a hajó oldalát, csak ott szakította fel a lemezeket, ahol kovácsoltvas szegecseket vertek bele, az acélból készültek kitartottak.

Dr. Robert Duane Ballard (1942. június 30.) híres roncskutató vezette expedíció 73 évvel a tragédia után 1985. szeptember 1-én-ben megtalálta a Titanic roncsát Új-Foundlandtól mintegy 600 kilométerre, 3600 méter mélységben. (A roncs fedélzete a hivatalos(?) adatok szerint 3658 méter mélységben van.)

Húsz évvel később Ballard ismét felkereste a roncsot és az expedíció tagjai megdöbbenéssel tapasztalták, hogy az eltelt időben az súlyosan károsodott, ami elsősorban a különféle tengeralattjárókon érkező turisták látogatásaival hozható összefüggésbe. Az elmúlt két évtizedben az „emléktárgygyűjtők” is megrongálták a Titanic roncsait, talán a legmeglepőbb, hogy többek között eltűnt az első felfedező expedíció emléktáblája is. A mélyben járó turisták rengeteg szemetet is hagytak maguk után. Közben az emléktárgy gyűjtés legálissá vált. 1994-ben egy bíróság az RMS Titanic nevű atlantai cégnek ítélte azt a jogot, hogy a felszínre hozza a Titanic tárgyait. Ez némi késéssel történt, mert a vállalkozás már 1987 óta „bányászott” a roncsban és eddig már mintegy 6.000 tárgyat hozott felszínre belőle, több százat pedig el is árverezett. 1999-ben az amerikai legfelsőbb bíróság engedélyezte a fotóexpedíciókat a Titanichoz: egy-egy út ára általában 30 ezer dollár, mintegy 5 és fél millió forint. A katasztrófáról könyvek és filmek egész sora készült, legutóbb James Cameron 1997-ben készült - 11 Oscar díjat nyert - mozi filmje volt a legsikeresebb és egyben leghíresebb.
Ballard a A Return to Titanic - Visszatérés a Titanicra - című könyvben úgy fogalmazott, hogy a roncs „védelemre szorul azokkal szemben, akik túlságosan szeretik”.

A roncs további kutatására az évek során több tudományos célú expedíció indult. Később, 2005-ben Parks Stevenson vezette, a History Channel által támogatott kutatócsoport megállapította, hogy a Titanic nem két, hanem három darabba tört, ezért (is) merült a mélybe olyan gyorsan.

Kevéssé ismert, hogy a Titanicon magyar kivándorlók is voltak. A soproni levéltárban őrzik azokat a korabeli újságokat, amelyek hasábjain, a katasztrófáról szóló tudósításokban, több soproni és Sopron vármegyei utasról is olvashatunk.

„Édesapám gyakran emlegette nekünk gyerekeknek nagybátyámat, Reischl Mátyást, akinek sora úgy hozta, hogy a Titanicon hajópincérként dolgozhatott” - mondja a 75 éves Reischl Ferenc. „Még kisgyerek voltam, amikor ő már meglett férfiként egy kis hentesüzletet vitt az Ógabona tér 48. szám alatt. Tudtuk róla, hogy kalandos élete volt, járta a világ tengereit, több hajón is dolgozott a múlt század elején. Sajnos jómagam csak néhány alkalommal találkoztam vele.

1962-ben az egyik napilapunk írást közölt róla, amelyben rokonom vissza-emlékezett élete legnagyobb eseményére, a Titanic első és egyben utolsó útjára. Abban elmondta - folytatja a történetet Reischl Ferenc -, hogy az egyik első osztályú étteremben kapott munkát. Az exkluzív vendéglátóhelyen minden volt, ami szem-szájnak ingere. A friss tejről például úgy gondoskodtak, hogy fejősteheneket is szállított a hajó. Ő maga a szerencséjének köszönhette, hogy túlélte a katasztrófát. Éjjel háromnegyed kettőkor a süllyedő hajóról a vízbe ugrott és sikerült megkapaszkodnia valamiben a sötét tajtékban… A nagy sokára megérkező mentőhajó szinte az utolsó pillanatban jött, és őt még életben találták.”

A szörnyű tragédiáról - jellemzően a kor technikai eszközeinek lassúságára - a soproni levéltárban őrzött Soproni Hírlap először 1912. április 18-án tudósított. Ekkor még nem számolt be a magyar és főként a Sopron vármegyei életben maradottakról és áldozatokról, csupán azt említette meg, hogy a hajón magyar kivándorlók is voltak. Május 4-én azonban már neveket is felsorolt: ebben olvasható a harmad osztályon utazó Kisik Antalnak és feleségének neve. Ők megmenekültek, épen és egészségesen érkeztek meg New York kikötőjébe.

Életben maradt a soproni Hoffer Lujza is. Kisik Vince és a 18 éves Kisik Mária azonban a tengerbe fulladt, holttestüket soha nem találták meg. A többi magyar utas sorsa azonban nem ismert.


SZERKESZTŐSÉG a HUNHIR.HU és a MULT-KOR alapján