NE KAMERÁZZÁL MÁ!

2017. MÁJUS 9.

Nagyon különbözőek vagyunk, ha egy kamera közelébe kerülünk. Vannak akik visszahúzódnak, igyekeznek a háttérbe kerülni. (S ez elsősorban nem attól függ, hogy milyen valakinek a külseje.) Mások viszont lázba jönnek egy kamera láttán, s mindent megtesznek, hogy ők kerüljenek legközelebb, s a középpontba. Akár még olyan pózokat is felvesznek, vagy úgy igazítják ruházatukat, hogy kizárólag őt lehessen-legyen érdemes fotózni. A kamerafóbiásokra (elnézés a kifejezésért) talán a legjobb példa a „kézhosszabbítással” is mindenkor, minden helyzetben önarcképet készítők és azt ha kell, ha nem megosztók népes hada. Néha persze az elképzelt csodafotó közzététele a háttér, a környezet miatt nagy égést eredményez. S a „mindent lefényképezők és megosztók” kerülhetnek kellemetlen helyzetbe, ami vitákhoz, sértődésekhez, de akár még jogi procedúrákhoz is vezethetnek. Más a helyzet a víz alatt fotografálókkal. Képeik-filmjeik többnyire érdekesek, s ha van technikai hibájuk, a készítőnek akkor is egy merülésénk szép emléke lehet. A víz alatti lények, mint fotómodellek viselkedése hasonló az emberekhez. Vannak, akik – ki tudja miért – de szinte pózolnak, mások pedig menekülnek. (Lehet, hogy ez összefüggésben van a vakuk villanásával, vagy kamerák erős lámpáival.) Vitaly Bazarov, egy nagy tapasztalattal rendelkező búvár által a Vörös-tengeren, Dahab térségében egy hajnali merülésen, 26 méter mélységben készített videójának főszereplője – egy érdekes és a maga nemében szép jószág – valamilyen okból nem a pózolók közé tartozik…

Forrás: storytrender.com alapján Szerkesztőség