DELFINEK ÉS EMBEREK: EGYÜTT HALÁSZNAK

2014. OKTÓBER 7-8.

Egy különös jelenségre figyeltek fel Brazíliában. A halászok munkáját vadon élő delfinek segítik. A halászokkal együttműködő delfinek hangja eltér a többiekétől – valószínűleg ez segíti őket egymás megkülönböztetésében. A brazil halászok egy része már hosszú ideje együtt dolgozik a delfinekkel, akik a partig kergetik a kisebb halak csoportjait ahol jelzik a halászoknak, hogy kivethetik a hálójukat. Ezzel a módszerrel a halászok több halat foghatnak. „A delfineknek is hasonló haszna lehet ebből” – mondta Mauricio Cantor, a Santa Catarina Állami Egyetemről. A kergetett halak valószínűleg a háló kivetését követően még jobban megzavarodnak és ezzel könnyebb préda a delfinek számára is. Azonban csak kevés delfin – egyedül vagy kisebb csoportban – működik együtt az emberekkel. Hogy többet tudjanak meg a segítőkész és nem segítőkész delfinekről, a kutatók felvették a hangjukat, amíg éppen egyedül vagy a halászokkal együtt vadásznak a prédára. Meglepő módon az együttműködő delfinek hangja eltérő volt a nem együttműködő társaikhoz képest, még akkor is amikor éppen egyedül vadásztak. A különböző területekről származó delfinek hangja általában eltérő, viszont a tudósok szerint az kevésbé gyakori, hogy egy kis területen ekkora különbségek legyenek a delfinek hangja között. Mivel ezeknek a delfineknek a hangja, akkor is eltérő marad, amikor egyedül vadásznak, így a tudósok szerint ez nem azt jelentheti, hogy emberekkel halásznak hanem ezzel a hanggal a delfinek valószínűleg egy csoport tagjaiként jelölik meg magukat. Egy másik magyarázat szerint ez a változás az emberi nyelvek nyelvjárásaihoz, vagy szlengjeihez lehet hasonló. „A delfinek klikkelő hangokkal kommunikálnak etetés közben” – mondta Elena Papale, az Olasz Nemzeti Kutató Tanácstól. Így a kutatóknak a klikkelő hangokat is meg kell vizsgálniuk, hogy többet megtudjanak a delfinek kommunikációjáról.


Forrás: arsratio.hu/onlinelibrary.wiley.com