SPANYOLOLSZÁGBAN VOLT ATLANTISZ?

2018. NOVEMBER 17-18.

Platón görög filozófus is említést tesz Atlantisz létezéséről, ahol időszámításunk előtt 9000 évvel fejlett civilizáció élt. Kutatók most úgy vélik, az elsüllyedt város Spanyolországban, valahol Cadiz városa mellett, a Donana Nemzeti Park területén helyezkedett el. A kutatók műhold- és légi felvételek alapján azonosították be a mocsaras vidéken Atlantiszt.

Tim Akers, a kutatás vezetője szerint nem csak Atlantisz felfedezték fel, hanem azt is megállapították, hogy az itt élő emberek hihetetlenül előrehaladott technikákat alkalmaztak mind az építkezés, mind a kohászat területén. A kutatócsapat állítása szerint a környéken több atlantiszi, római és görög sírt is találtak.

„A donanai vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy két olyan természeti katasztrófa, szökőár is történt, amelyek végül a szigetek és a szárazföldi területek eltűnését okozták. Ezek közül az egyik időszámításunk előtt 1500 körül történt, a másik pedig 1300 évvel később” – mondta Akers. Szerinte ezekre a kataklizmákra a Bibliában is található utalás.

A kutatók egy dokumentumfilmet is forgattak, amelyben sorra veszik a bizonyítékokat, amelyek megfelelnek Platón leírásának. Bemutatják például annak a 75 méter vastag, öt és fél mérföld hosszú falnak a maradványait, amely a kikötőt védte. A falat vizsgálataik szerint egy speciális, teflonszerű anyag védte a korróziótól, és a kagylók sem tudtak rátapadni.

„Platón pontosan leírja a helyet, mi csak követtük az útbaigazítást, pont úgy, ahogyan az ősi tengerészek eljutottak a városba” – mondta Akers.


Forrás: nlcafe.hu