159 ÉVE SZÜLETETT HALDANE

2019. MÁJUS 3.

Százötvenkilenc évvel ezelőtt, 1860. május 3-án született John Scott Haldane, a Skóciából származó fiziológus. Tudományos munkája során a gázok (pl. szén-dioxid) az emberi szervezetre gyakorolt hatását vizsgálta. E kutatásai során jutott el azokhoz a tapasztalatokhoz, amely alapján megalkotta az első dekompressziós táblázatot, amit 1906-1908 között dolgozott ki. Haldalne tapasztalatait közvetlenül is szerezte, maga is búvárkodott. (Erről Cousteau ír a Csend világa című könyvében. A két híres személy találkozásukkor „görcseik számával” mutatkoztak be. A tiszta oxigén a megengedett mélységnél mélyebben történő használatakor bekövetkező eszméletvesztéseik számára utaltak a tiszteletre méltó férfiak – Szerk. megjegyzése.)

A professzor megszállott kutató volt, nem volt ritka, hogy saját magán kísérletezett, s csak a szerencséjének köszönhette, hogy nem szerzett maradandó egészségkárosodást, vagy esetleg nem halt bele egy ilyen vállalkozásába. Munkájának eredményeit és táblázatát 1908-ban a Journal of Medicine című szakfolyóiratban tette közzé. Haldane táblázatának használói nehézbúvárok voltak, akik ipari merüléseiket tervezték a segédlettel. Érdekessége viszont, hogy nem meghatározott mélységeket, hanem „mélységi tartományokat” alkalmazott a készítő. Az elkövetkező évtizedekben a táblázatot csak javítgatták, a dekompressziós adatokban alapvető változásokat csak a könnyűbúvár technika megjelenése hozott.


Szerkesztőség