Nemzetközi búvárexpedíció az SMS Szent István csatahajó roncsánál

 

A közelmúltban a divernet.com oldalon egy érdekes, magyar vonatkozású roncsbúvár hírt találtunk. Az elmúlt év novemberében a belga Vic Verliden „Újra felkeresték a Szent Istvánt” című írása szerint a csatahajó roncsát még a nyáron öt ország búvárai keresték fel, akik a horvát speciális rendőrség- és a haditengerészet búváraihoz csatlakoztak. (Megjegyzésre érdemes, hogy Verliden más helyen is – például az orosz Neptum Magazinban is – megjelentette cikkét. Szerk. megjegyzése) A továbbiakban a cikkből közlünk – nem szó szerint idézve – gondolatokat. A védett roncsnál (Szent István) a merülés általában tilos, viszont ez alkalommal hosszú egyeztetések alapján kapott engedélyt a külföldi búvárcsoport. A horvátok részéről a csoporttal tartott Igor Miholjek búvárrégész. A búvárok Mali Losinjból járt ki a rendőrség gyorshajójával a roncshoz, számos merülést hajtottak végre, fotó- és videó dokumentációt készítettek. A közel hetven merülések során nem csak a Szent István külsejét vizsgálták, de több helyen beúszó merüléseket is végrehajtottak, amit a cikkhez csatolt képek is tanúsítanak. A szerző arra is kitér írásában, hogy közreműködtek, illetve segítettek Igor Miholjeknek tárgyakat gyűjteni a roncsról. A kapott tájékoztatás szerint a leletmentés keretében összegyűjtött tárgyakat a horvátok katalogizálják, feldolgozzák és majd ki is fogják állítani. A cikkhez kapcsolódóan egy felszínre hozott lámpa képei is szerepelnek…

Érdekesség, hogy a zárttéri merülésekben, újralégzős készülék használatában nagy nagy tapasztalatú Vic Verliden írásának nagyobbik részében a Szent István csatahajót és tragédiáját ismerteti, viszont meglehetősen keveset ír a különleges nemzetközi búvárexpedícióról, annak részleteiről. Azt, hogy mi ennek az oka nem tudjuk, viszont fontosnak tartjuk, hogy további - szerintünk – lényeges információkat is megosszuk az érdeklődőkkel. Ehhez Czakó Ádám a Facebbokon korábban közzétett anyagait használtuk fel.

Az nemzetközi búvárexpedíció 2017. június 6-án kezdődött, s két hétig tartott (?). Drazen Goricki horvát expedíció vezető irányításával indított kutatásban belga, osztrák, magyar, olasz, bosnyák, szerb és portugál búvárok vettek részt a horvát speciális rendőrség búvárai mellett. A régészeti munkát Igor Miholjek búvárrégész, a Croatian Conservation Institute Vízalatti Régészeti Osztály vezetője irányította. A búvárok két csoportban tevékenykedtek. Az egyikben a magyar búvárok – Miklós Tamás vezetésével, Járóka Árpád, Horváth Szilárd, Farkas Zsolt és Czakó Ádám – a horvát rendőrbúvárokkal a roncs dokumentálásában és behatoló merülések végrehajtásában vettek rész – általában – nyílt rendszerű légzőkészülékekkel (trimix, nitrox, oxigén). A másik csoportban (nevezhetjük a több nemzet búváriból álló csoportnak) a búvárok általában újralégző készülékekkel a hosszabb időigényű feladatokat, feltárásokat és tisztításokat végezték - szintén horvát búvárokkal. A kutatás-feltárás a kor legfejlettebb búvártechnikájának alkalmazásával történt, mely során részletes fotó- és videó dokumentáció is készült. A búvárok (a magyarok is) a beúszó merülések alkalmával értékes relikviákat hoztak a felszínre, ami majd a Pulai Haditörténeti Múzeum Szent István kiállítás anyagát gazdagítja. (Megjegyzésre érdemes, hogy a gyűjtemény jelentős része az 1994-96-os, Czakó László irányította búvárrégészeti expedíciók anyagaiból származik.) A expedíció tevékenységét a horvát TV munkatársai is figyelemmel kísérték és a arról egy összefoglaló film is adásba került.

Az expedíció időtartama alatt volt az SMS Szent István csatahajó elsüllyedésének 99 éves évfordulója. Ezért a magyar búvárok az évforduló napján - június 10-én - egy koszorút helyeztek el az admirálisi szalon ablakában, emlékezve és tisztelegve a csatahajó hősi halottai előtt. (Emlékeztetőül: A Szent István csatahajó elsüllyedésekor nyolcvanöt matróz és négy tiszt – köztük negyvenegy magyar – halt hősi halált. Az áldozatok közül mindössze húsz holttestet találtak meg, akiket a polai tengerésztemetőben helyeztek örök nyugalomba. Szerk. megjegyzése) A magyar búvárok videóiból készült egy rövidebb és előzetes összeállítás „Szent István csatahajó búvárrégészeti expedíció – 99 éve a hullámsírban” címen, ami a kegyeleti merülést is megörökítette…



BÚVÁRINFÓ, 2018. JANUÁR-ÁPRILIS

Forrás: divernet. com és Czakó Ádám Facebook-oldala