APRÓ FORRÁS tört fel a venezuelai őserdő közepén a mélyből, és bugyborékolva
érte el a felszínt egy barlangban. Egy angol búvár 1973-ban egy hatalmas
föld alatti tóig követte a kis patakot. Térképe tavaly két kalandvágyó
venezuelai, a harmincegy éves Gustavo Badillo és a harmincéves Eduardo
Wallis kezébe jutott, és ők elhatározták, maguk is útra kelnek.
Badillo búvároktató volt, tapasztalata azonban az óceánra korlátozódott,
ahol mindig fölfelé kell menekülni. A víz alatti barlangok másfajta
gyakorlatot igényelnek. Egyik barátjuk azt tanácsolta, hogy képzett
barlangi búvárt kérjenek fel vezetőnek, de Badillo és Wallis hallani
sem akart erről. Útjuk a térkép szerint nem tűnt bonyolultnak.
Július 13-án, szombaton este elindultak barátaikkal a patakhoz. Badillo
barátnője, Maria Helena Mendoza azonban aggódott. Műanyag borítású kis
lapot adott kedvesének. Imádság volt rajta, amely a Csodatevő Szűz Máriához
szólt.
Víz alatti csapdában
UGYANAZNAP ESTE Steve Gerrard ütött-kopott kis piros teherautóján hazafelé
autózott Tallahasseebe. Reggel óta az észak-floridai Luraville-ben volt,
ahová az egész világból özönlenek a barlangkutató búvárok, hogy feltérképezzék
a különleges mészkőjáratokat.
A harmincnyolc éves Gerrard az Egyesült Államok Barlangbúvár Szövetségének
elnöke volt, és több mint ezer tanítványt oktatott már. Rendíthetetlen,
megbízható társnak bizonyult a víz alatti barlangok félelmetes világában.
A KÉT VENEZUELAI BÚVÁR magára öltötte légzőberendezését és a tartályokat,
majd begázolt a barlangba. Badillo egy sziklához kötözte negyvenöt méter
hosszú kötelük egyik végét, majd fokozatosan kiengedte, ahogy előrehaladt.
A patak eltűnt egy sziklapad mögött, ők pedig alámerültek. Haladás közben
uszonyaik fekete iszapot kavartak fül, amely úgy kavargott mögöttük,
mint az olajtűz sötét füstje, és a látótávolságot nullára csökkentette.
De ők nem tudták ezt, csak úsztak tovább, és az előttük húzódó átjáróra
figyeltek.
Néhány perc múlva kis légüregbe érkeztek. A térkép szerint ennek nem
kellett volna ott lennie.
Badillo meghúzta a kötelet, ám az lazán engedett. A kivezetö út jelzése
már semmit sem ért. A két búvár megegyezett, hogy visszafordulnak. Lemerültek,
és megállapíthatták, hogy a víz annyira áttetsző, mint a csokoládépuding.
Wallisnak sikerült visszatapogatóznia a barlang szájához. Odaért Mariához,
és megkérdezte: - Hol van Gustavo? - A fiatal nő megrémült. - Hiszen
veled kellene lennie!
Wallis visszamerészkedett a barlangba, a sűrű, zavaros vízben azonban
nem lelte az átjárót. Újból csatlakozott hát a többiekhez, akik a barlang
kijáratánál várakoztak, és reménykedtek, hogy Badillo is kitalál. Egész
éjjel vártak rá.
BADILLO belegabalyodott a kötélbe. Miután sikerült kiszabadítania magát,
rossz átjárón úszott tovább, majd egy újabb légüregben bukkant a felszínre.
Sehol nem látta Wallist. Badillo torkaszakadtából kiabálni kezdett,
de hangjára nem érkezett válasz.
Tudta, hogy meg kell őriznie az önuralmát. Ezt tanulta a búváriskolában.
A pánik maga a halál.
Nekifogott, hogy módszeres alapossággal felderítse a menekülés útját.
Alámerült, és egyenesen úszni kezdett, neki a falnak. Felszínre bukott,
és megjelölte a helyet egy X-szel, ahol a sarat és a nyálkát ledörzsölte
a falról.
Ismét lemerült, és megpróbált a jelöléstől oldalra kijáratot keresni.
Falnak ütközött újra, és megjelölte a helyet. Még egy kísérlet, még
egy kereszt.
Lámpájában kezdtek kimerülni az elemek. Hamarosan sötétségben tapogatózott.
Végül úgy tűnt, hogy mindenfelől jelzések veszik körül, de nem jutott
közelebb ahhoz, hogy meglelje a kivezető utat.
MARIA HELENA MENDOZA le sem hunyta a szemét egész éjjel. Egyik pillanatban
még reménykedett, a másikban rátört a kétségbeesés. Hajnali ötkor nem
tudott tovább várni. Szólt Wallisnak, hogy azonnal hajtson a városba,
és hívjon segítséget.
FERNANDO INDRIAGO felszállásra készen ült kis sugárhajtású gépében
a caracasi repülötéren, amikor a pilótafülkében reggel hétkor megszólalt
a telefon. Wallis gyorsan elmagyarázta, milyen iszonyatos helyzetbe
került Badillo. Indriago nem lepődött meg. Amerikai feleségével, Viviannel
együtt ö volt a tulajdonosa a Marina Divers búvárszaküzletnek, ahol
Badillo dolgozott, s nekik is mesélt tervéről, hogy fel akarja fedezni
a barlangi patak forrásának eredetét.
Indriago felhívta feleségét, és az asszonynak nyomban eszébe jutott
a nagyszerű barlangi búvár, akivel Floridában ismerkedett meg. Ha valaki
megmentheti Badillót, az csakis Steve Gerrard lehet.
GERRARD éppen egy búvártanfolyamra készült a csoportjával, amikor befutott
Vivian Indriago hívása. Azonnal a részletek után érdeklődött. Milyen
volt a víz hőmérséklete? Körülbelül tíz fok, felelte az asszony. Ez
baj. Még ha talált is Badillo. légüreget, gyorsan belepusztulhat a túlzott
lehűlésbe.
A nő azt szerette volna, ha Gerrard az első járattal Venezuelába repül.
Steve Gerrard megmondta, hogy megpróbál mindent, de nem volt lelkes.
Észak-Floridában gyakran megtörténik, hogy a kísérletezők belefulladnak
a barlangok vizébe. Az évek során Gerrardnak már hét elveszett búvárt
kellett megkeresnie, és hét holttesttel tért vissza. Ha nem sikerült
megmentenie a saját közvetlen környezetében olyanokat, akik még csak
harminc perce tűntek el, hogyan szabadíthatna ki valakit kétezer ötszáz
kilométer távolságban, akit már órák óta nem találnak?
Gerrard azonnal telefonálgatni kezdett, hogy társat keressen magának,
de nem járt szerencsével. Ekkor futott össze véletlenül John Orlowskival,
egykori tanítványával, aki szintén oktató lett. A magas, gyérülő hajú
és fekete szakállú Orlowski kifejezetten lelkesedett azért, hogy sötét,
víz alatti járatokat fedezzen fel.
- Akarsz velem jönni megkeresni egy tetemet Venezuelában? - kérdezte
Gerrard.
Orlowski gondolkodóba esett. Nem örült különösebben annak, hogy holttest
után kutasson, de megragadta a venezuelai forrás feltárásának lehetősége.
BADILLO megnyomta óráján a világítás gombját. Majdnem egy teljes napja
tántorgott, bukdácsolt a vaksötétben. Ki kellett mászni a vízből, nehogy
szervezete lehűljön. Felkapaszkodott egy iszaptorlaszra, kibújt feszes
búváröltözékéből, hogy vizelhessen, és közben elvesztette az óráját.
Szomjazott, de nem, mert inni az undorító, mocskos léből. Leült a nyálkás
sziklákra, és egész testében borzongott. Hogy lekösse magát valamivel,
fejben számolni kezdett. Időnként öklével rácsapott levegőtartályára,
remélve, hogy valaki meghallja a zajt.
Már csak az egyik lámpája működött. Azt is kikapcsolta, hogy takarékoskodjon
az elemekkel. Valahonnan víz csöpögött, visszhangot keltve a barlang
csöndjében. Ez a hely lesz a sírja.
MIHELYT FERNANDO INDRIAGO rájött, hogy a floridai búvárok már nem érhetik
el a Miamiból délután öt órakor induló járatot, felhívta Badillo szüleit.
Még egy lehetőség van, magyarázta, béreljenek sugárhajtású magán gépet
tízezer dollárért. A szülök egyetlen pillanatig sem töprengtek: repülőt
kell szerezni, hogy elhozhassák az amerikaiakat.
A bérelt gépen Florida felé utazva Indriagónak kétségei támadtak. Az
amerikaiak szerint a sikeres mentés esélye egy a millióhoz. Megér-e
ennyi bajlódást és pénzt az, hogy néhány órával hamarább kihozzák a
tetemet?
VENEZUELA felé tartva Gerrard és Orlowski megvitatta a lehetőségeket.
Mi lesz akkor, ha valamilyen csoda folytán életben találják Badillót?
Több mint valószínű, hogy félőrült lesz már, vagy súlyos sérüléseket
szenvedett. Akkor hogyan hozhatják ki?
És ha meg sem találják a holttestet? Tucatszám akadhatnak mellékjáratok.
A sűrű, zavaros vízben pedig a tetem közvetlen közelében is elúszhatnak
anélkül, hogy észrevennék.
Orlowski sohasem keresett még holttestet. Gerrard eltöprengett, hogyan
fog majd reagálni a társa, amikor megtalálják az eltűnt férfit. A barlangok
vizébe fulladt áldozatok nem nyújtanak vonzó látványt. Olykor a búvár
letépi arcáról a maszkot végső, halálos vergődésében, s elkékülő arcára
ráfagy az iszonyat. Gerrard talált már olyan tetemet, amely beleszorult
a mennyezet hasadékiba, s a szerencsétlen véresre horzsolta körmeit,
hogy átkaparja magát a mészköveken.
Még ennél is borzasztóbb, ha Badillónak sikerült légüregre bukkannia,
de egy-két órával azelőtt szenvedett ki, hogy sikerült rátalálniuk.
Hogyan nézhetnének akkor Vivian és Fernando szemébe? Talán, ha jobban
igyekeznek, elérhették volna a menetrend szerinti miami járatot, hogy
hamarabb belefogjanak a mentésbe.
Gerrard rápillantott Orlowskira. - Reménykedjünk, hogy ha meghalt, már
régen kihűlt, mire rátalálunk!
MARIA HELENA! - kiáltotta Badillo, de hangját elnyelte a sötét üreg.
Mennyi ideje is már? Órája eltűnt, így fogalma sem volt róla. Legalább
huszadszor vizelt, azután visszabújt gumiöltözékébe.
Még csak a Csodatevő Szűz Máriához szóló imát sem tudta elmondani, mert
nem volt mivel világítania. A miatyánkra azonban emlékezett, és azt
ismételgette. - A sötétben váratlanul ismerős tárgy akadt a kezébe.
Órája volt az, ott feküdt a sárban. Felkapta, és megnyomta rajta a gombot.
Már hétfő! Két napja kínlódik a csapdában!
Lassan rádöbbent a valóságra. Mindent megpróbált, ami lehetséges. Igyekezett
kijutni, melegen tartotta magát, megőrizte a nyugalmát. Imádkozott is.
Most pedig meg fog halni.
Lehet, hogy előtte megörül? Mikor törik meg, és iszik az áporodott vízből?
Attól fog elpusztulni, vagy az éhségtől egyedül a sötétben? Kést is
hozott magával. Most előhúzta, és csuklójához szorította a pengét. Így
kevesebbet szenved.
GERRARD lenézett az üreg mélyéről előbugyogó barna vízre, és fintorogni
kezdett. Orlowskival ellentétben nem érzett vonzalmat a sárvermek iránt.
Orlowski belemártotta a kezét a vízbe. Közelebb volt a húsz fokhoz,
mint a tízhez. Ezt a hőmérsékletet búvárruhában el lehet viselni.
A két amerikai begyalogolt a barlangba. Mindketten dupla levegőtartályt
viseltek, amelynek jó néhány óráig ki kellett tartania. Orlowski tekintélyes
méretű orsót is cipelt magával, és folyamatosan engedte le róla a zsinórt,
hogy megjelölje a kijárathoz vezető utat. Gerrard szorosan a nyomában
úszott, miközben fogta a kötelet.
Orlowski a járat baldali falát követte. Legalább egy órának tűnt, mire
ismét a felszínre bukkantak egy légüregben. Gerrard körülvillantotta
a lámpáját. Sehol nem láttak holttestet. Úgy becsülte, hogy innen a
patak még mélyebbre tart, ami azt jelenti, hogy nem számíthatnak több
légüregre.
- Ez őrület! - kiáltotta - Ki az, aki józanésszel ide jönne?
ÉL-E MÉG egyáltalán? Badillo nem volt biztos benne. Régóta nem használhatta
már érzékszerveit. Sötétség vette körül és néma csönd.
Végigtapogatta saját testét, hogy megbizonyosodjon róla, él-e még. -
Maria! Elek! - Ekkor a víz derengeni kezdett. Vakító fehér lett, felszíne
egyre jobban háborgott.
Véget ért a szenvedésem, gondolta Badillo. Eljöttek értem az angyalok.
ORLOWSKI tovább úszott előre. Nemsokára észrevette, hogy újabb légüregbe
érkezett. Kidugta fejét a vízből - és egy búvárruhás férfit pillantott
meg üvegesen csillogó szemmel, amint a sziklákat tapogatva feléje mászik.
A látvány megdöbbentette. Badillo lenne az? Hát él?
Orlowski a vízbe merítette lámpáját, és gyorsan jelzett Gerrardnak.
Gerrard elöször azt hitte, társa rábukkant a holttestre.
Amikor a felszínre ért, meghallotta Orlowski kiáltását: - Beszél angolul?
- Igen! - ordította Badíllo, szinte eszét vesztve a boldogságtól.
Gerrard alig akart hinni a szemének. Egy ember tart feléjük. Csak nem
Badillo?
- Amerikaiak vagyunk - harsogta Gerrard. - Jól van?
- Igen! Igen!
Badillo lelkesen szorongatta Orlowskit, majd Gerrardhoz fordult. Diadalmámorban
törtek ki.
Nagy sokára csillapodtak csak le, és megtervezték a visszautat. A vezetőzsinór
segítségével Gerrard kiúszott a barlang mélyéből. - Él! -kiáltotta.
Maria Helena Mendoza és a többiek döbbenten bámultak rá.
- Él, nincs semmi baja! - A hihetetlennek tűnő szavakat nehezen tudták
csak felfogni. Akkor viszont mindannyian kiáltozni kezdtek, és harsányan
nevettek a boldogságtól.
Gerrard visszavitt magával egy üveg cukros vizet Badillónak, aki igen
súlyos folyadékveszteségtől szenvedett.
Amikor mindhárman előbukkantak a barlangból, Badillót lelkesen körülvették
a barátai. Hétfö reggel nyolc óra volt, harminchat óra telt el azóta,
hogy beléptek a sötét vizek birodalmába.
A MEGMENEKÜLÉSÉT követő héten Badillo éjszakánként nem volt képes lekapcsolni
a villanyt. - Úgy érzem magam, mintha még mindig a barlangban volnék
- mondta. Ám azt is hozzáteszi, hogy túljutott a szörnyű emléken. Sőt
azt tervezi, hogy elvégez egy barlangbúvár-tanfolyamot, és azután ismét
felkeresi a barlangot. Két tárgyat akar visszaszerezni: a kését, amelyet
eldobott, nehogy öngyilkos legyen, mielőtt rátalálnak, és a kártyát,
amelyen rajta volt a Csodatevő Szűz Máriához szóló ima.